Forma-1

Alonso megtörné a belga átkot

fernando alonso (fernando alonso, ferrari, )
fernando alonso (fernando alonso, ferrari, )

Fernando Alonso imádja a spái pályát, de még sosem győzött a Belga Nagydíjon, szeretné, ha ezen a hétvégén fordíthatna végre.

Fernando Alonso bajnoki esélyeire tavaly a Belga Nagydíj mérte az első nagy csapást, hiszen a ferraris volt az egyik áldozat a Romain Grosjean által okozott rajtbalesetben. A kiesés azonban nem volt újdonság a kétszeres bajnok számára, hiszen Spában valahogy sosem volt eddig szerencséje.

Az éllovas Sebastian Vettel mögött 38 pont lemaradással a 3. helyen álló Alonso már csak a fentiek miatt is azt reméli, hogy idén végre másképp alakul, és megtörik a jég:

“Egy spái kör 20 másikkal ér fel az izgalom és az adrenalin tekintetében. Nagyon különleges pálya, ahol mindig buzog az adrenalin az emelkedőkön és lejtőkön, a gyors kanyarokban, fantasztikus élmény a versenyző számára” – magyarázza Alonso.

“2005-ben nem ment rosszul, akkor második lettem, és régen, még a Formula 3000-ben is volt jó futamom. De eddig sosem küzdhettem valódi győzelmi esélyesként Spában, sokszor kiestem pech vagy műszaki problémák miatt, néha pedig a saját hibámból. Szóval nem lenne rossz idén fordítani végre és begyűjteni a máskor elúszott pontokat!”

A csapattárs, Felipe Massa 2008-ban – Lewis Hamilton büntetésének “köszönhetően” – már nyert a Belga Nagydíjon, de az akkori formája nagyon messze van már, mostanában megint csak küszködik, a karrierje megmentéséért hajt. A nehézségek és a nyomás ellenére természetesen ő is a legnagyobb örömmel megy Spába:

“Spa egyszerűen fantasztikus, minden versenyző számára valóra vált álom, főleg Forma-1-es autóban ülve. Óriási múlt és nagyszerű kihívás, tiszta élvezet ezen a pályán vezetni. Mindenki szeretne itt nyerni. Imádom a pályát, és remélem, hogy több győzelem is vár még rám Spában!”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik