Forma-1

A Red Bull nem cáfolja az alonsós pletykát, sőt!

Christian Horner (christian horner, )
Christian Horner (christian horner, )

A Red Bull szerint nem feltétlenül kell fiatal tehetséget Mark Webber helyére ültetni. Fernando Alonso tényleg képben?

A Forma-1-es Magyar Nagydíj hétvégéjén szivárgott ki, hogy Fernando Alonso menedzsere a Red Bull-lal tárgyalt, és a világbajnok istálló nem is cáfolta egyértelműen a pletykát. Sőt, most inkább ráerősített az egészre azzal, hogy Christian Horner csapatfőnök kijelentette, nem feltétlenül muszáj egy fiatal tehetséget a távozó Mark Webber helyére ültetni.

“A lehető legerősebb csapatot szeretnénk felépíteni jövőre” – mondta Horner. “Az elmúlt három évben mi nyertük a bajnokságot, és gondoskodni akarunk róla, hogy a következő években is harcban legyünk a vb-címért. Senki nem állította, hogy csak fiatal pilótát választhatunk.

Természetesen a fiatal tehetségeink előléptetésén is gondolkozunk, de ez még nem jelenti azt, hogy közülük is választunk. A lehető legerősebb pilótákat akarjuk az autóinkba ültetni, és Mark Webber elég nagy űrt hagy maga után.”

A Toro Rossó-s Daniel Ricciardo ugyan sebességével és hozzáállásával is jó benyomást tett a Red Bullra a silverstone-i ifjoncteszten, a csapat valószínűleg úgy érzi, hogy egy Kimi Räikkönen– vagy Fernando Alonso-kaliberű pilóta megszerzése nagyobb garanciát jelentene a versenyképesség megőrzésére. Korábban gyors döntést szeretett volna az istálló, de az opciók számának növekedése miatt a kiválasztás több időt vesz igénybe.

“Bőven akarunk időt hagyni magunknak, hogy a jó döntést hozzuk meg. Remek opcióink vannak, és nem is kell kapkodnunk.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik