Forma-1

Alonso beszólt a Ferrarinak

fernando-alonso(210x140)(1).jpg (fernando alonso, )
fernando-alonso(210x140)(1).jpg (fernando alonso, )

Nagy vihar kavarog a spanyol pilóta körül. Az autó nem úgy megy, ahogy szeretné, ő meg összeszólalkozott a csapat elnökével, Luca di Montezemolóval.

A Ferrarinál mindig történik valami. Ha megy a csapatnak, azért, ha nem, akkor meg azért. Mostanában ez utóbbi vált ki indulatokat. A Magyar Nagydíjat követően például a maranellói istállót megbüntették, mivel a versenybírók szerint a Ferrari többször szabálytalanul használta a DRS-t.

Ráadásul a csapat első pilótája, Fernando Alonso kapcsán olyan hírek láttak napvilágot, hogy a hétvégén menedzsere a Red Bullal tárgyalt a Hungaroringen. Természetesen Alonso azt állította, ő semmi ilyesmiről nem tud, de ez a mondat ugye korántsem értelmezhető cáfolatként….

Alonso csalódott a Ferrari teljesítményében
Fotó: Ferrari S.p.A.

Kedden a BBC és a Telegraph oldala számolt be Fernando Alonso és a Ferrari közti újabb feszültségről.
Történt ugyanis, hogy a spanyol pilóta, miután megkérdezték, mit szeretne a 32. születésnapjára ajándékba, kissé pikírten annyit mondott csupán: „Egy másik kocsit…”

Ezzel olyannyira kihúzta a gyufát a csapatánál, hogy maga az elnök, Luca di Montezemolo feddte meg a sztárt. A Ferrari első embere úgy véli, ez nem a megfelelő pillanat arra, hogy ilyen nyilatkozatokat tegyen bárki is a csapatból.

Alonso, amióta az olasz istálló alkalmazásában áll, nyilvánosan először tett ilyen negatív kijelentést. Tény, teljesen jogosan fakadt ki, hiszen ebben a szezonban is elúszni látszik a vb-cím. Jelenleg a listavezető Vetteltől 39 ponttal lemaradva áll a harmadik helyen, míg csapata a Red Bull és a Mercedes mögött szintén harmadik.

A spanyol negyedik évét tölti a tűzpiros autóban, és bizony eddig nem sok babér termett neki, sőt, néha hihetetlen mélységből hozta fel a Ferrarit dobogós helyezésig.

A történtek után meglehet, ha nem áll be jelentős pozitív változás a maranellói gárdánál, úgy Alonsót a következő szezonban már másik autóban, például az „energiaitalosoknál” láthatjuk versenyezni.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik