Forma-1

Magyar Nagydíj: milliós büntetést kapott a Ferrari

ferrari (ferrari, )
ferrari (ferrari, )

Romain Grosjean, a Lotus francia pilótája utólag 20 másodperces büntetést kapott a 28. Forma-1-es Magyar Nagydíj után, míg a Ferrarit 15 ezer eurós (körülbelül 4,5 millió forintos) bírsággal sújtották.

Nem a spanyolt büntették
Fotó: MTI

A maranellóiakat azért marasztalták el, mivel Fernando Alonsót is vizsgálták a versenybírók, akik szerint a kétszeres világbajnok spanyol pilóta többször is szabálytalanul használta az előzést segítő állítható hátsó szárnyat, a DRS-t. Végül a versenyzőt nem büntették, csapata, a Ferrari viszont – amely nem állította át verseny üzemmódra a rendszert – bírságot kapott.

A hatodik helyen záró Grosjean már a verseny közben, a 36. körben kapott egy boxutca-áthajtásos büntetést, mert a versenybíróság úgy látta, előnyhöz jutott, amikor az egyik manőverénél, egy előzés után négy kerékkel elhagyta a pályát. A viadal után aztán jött az újabb büntetés a brit Jenson Buttonnal történt, nem részletezett esete miatt. A célba Grosjean 21.524 másodperccel előbb érkezett, mint a McLarent erősítő, hetedik Button, így a 20 másodperc elvesztését követően is maradt a hatodik pozícióban.

A szankciók nyomán a futam végeredménye nem változott.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik