Forma-1

Alonso a Red Bull-lal tárgyal?

fernando-alonso(210x140)(1).jpg (fernando alonso, )
fernando-alonso(210x140)(1).jpg (fernando alonso, )

Fernando Alonso menedzsere a hungaroringi paddockban a Red Bull-lal tárgyalt. A spanyol pilóta azt állítja, nem tud ilyesmiről, a Red Bull-főnök trükkösen nyilatkozik.

A német Sport Bild vasárnap arról tudósított, hogy Fernando Alonso menedzsere pénteken az egyelőre Mark Webber 2014-es utódját kereső Red Bullnál járt és tárgyalt, kép is készült róla.

Luis Garcia Abad látogatását a Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner is megerősítette, a háttérről pedig kétértelműen nyilatkozott.

“Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy sokan érdeklődnek irántunk. A nyári szünetben majd áttekintjük a lehetőségeket, hogy kiválaszthassuk Sebastian legmegfelelőbb csapattársát a jövő évre” – mondta, amikor pedig konkrétan Alonso menedzseréről kérdezték, így felelt: “A felek közötti megbeszélések bizalmasak. Természetesen jó néhány pilóta érdeklődik a szabad ülésünk iránt. Legutóbb Kimiről, most Fernandóról szólnak a találgatások.”

Nyilván megindulnak a spekulációk, hiszen Alonso maga is számtalanszor méltatta már a Red Bull tervezőzsenijét, Adrian Newey-t, miközben a Ferrarival lassan újra, immár a negyedik évben is elúszni látszanak a bajnoki esélyei.

A BBC-s Lee McKenzie személyesen Alonsót is megkérdezte, hogy járt és érdeklődött-e a Red Bullnál a menedzsere.

“Nem hiszem, én nem tudok erről” – állította, majd hangsúlyozta, hogy ő nagyon jól érzi magát a Ferrarinál. “Persze nyilván javítanunk kell az autón. De augusztusban nincs F1, ez maguknak (a sajtónak) ijesztő időszak. Én remélem, hogy azért nyugodt lesz a nyári szünet.”

Alonsónak köztudottan 2016 végéig van szerződése a Ferrarival, ezt emelte ki a maranellói csapatfőnök, Stefano Domenicali is, és emiatt bélyegezte nonszensznek a találgatást a mercedeses Niki Lauda is.

“Ez a legnagyobb hülyeség, amit csak hallottam. Alonsónak még három évre, 2014-re, ’15-re és ‘6-ra is szerződése van, ezt mindenki tudja a paddockban. Az egésznek semmi alapja sincs” – nyilatkozta a háromszoros bajnok.

Alonso menedzsere nem titkolta, hogy a Red Bullnál járt, de azt mondta, a látogatás oka sokkal prózaibb volt: ő menedzseli ugyanis az energiaital-gyártó utánpótlásprogramjában részt vevő, a silverstone-i teszten is vezető GP3-as tehetséget, az ifjabb Carlos Sainzot, róla volt szó.

A spanyol ferraris leigazolása egyébként Vettelt sem hozza lázba, a Magyar Nagydíj után így reagált a pletykára: “Én inkább Kimit szeretném. Óvatosan kell fogalmaznom, semmi bajom Fernandóval, versenyzőként igazán tisztelem. De Kimit a pályán és a pályán kívül is nagyra tartom, velem mindig nagyon tisztességes volt, szóval ebből a szempontból vele könnyebb dolgom lenne.”

És hogy a fentiek ellenére miért nem cáfolt egyértelműen Horner? Domenicali szerint a Red Bulltól egyszerűen igyekeztek egy kicsit odaszúrni nekik, hiszen “a pszichológiai hadviselés mindig is hozzátartozott ehhez a sportághoz”, de az is ugyanannyira elképzelhető, sőt az előbbivel együtt is értelmezhető, hogy az Alonso-pletykával a szerződési döntést még mindig halasztgató Räikkönent akarták egy kicsit megpiszkálni, felrázni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik