Forma-1

Magyar Nagydíj: Vettelnek tetszenek az új gumik

Sebastian Vettel (sebastian vettel, )
Sebastian Vettel (sebastian vettel, )

A Forma-1 német címvédője elégedett a Pirelli új, Hungaroringen debütáló abroncsaival.

A héten háromnapos újonctesztet tartottak a Brit Nagydíj helyszínéül szolgáló Silverstone-ban. A fiatal versenyzők mellett ugyanakkor több nagyágyú is a volán mögé pattant, ugyanis most nyílt alkalom kipróbálni a Pirelli új gumijait. Sebastian Vettel, a Red Bull német versenyzője nagyon elégedetten nyilatkozott az abroncsokról, bár ez nem meglepő annak ismeretében, hogy ő volt a három nap során a leggyorsabb.


Sebastian Vettelnek tetszettek az új gumik
Fotó: AFP

“Három napunk volt a tesztelésre, sok különböző versenyző vezetett különböző autókban és semmi probléma nem volt. Ez annak fényében nagyon jó hír, hogy a Brit Nagydíjhoz képest sokkal melegebb volt. Természetesen kevés volt az idő egy komoly teszthez, így nem is érzek nagy különbséget a korábbi gumikhoz képest, mindenesetre jó volt pár környi tapasztalatot szerezni, jónak tűntek” – mondta a 26 esztendős kora ellenére már három világbajnoki címmel rendelkező német.

Legközelebb a jövő hét végén rendeznek majd futamot a Forma-1 idei kiírásában, a Magyar Nagydíj a tízedik versenyhétvége lesz a szezon során. Vettel előnye a pilóták versenyében 34 pont Fernando Alonso előtt, azaz a német kedvező helyzetből várhatja a mogyoródi hétvégét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik