Forma-1

Alonso bajnoki cím nélkül is büszke magára

fernando-alonso(210x140)(1).jpg (fernando alonso, )
fernando-alonso(210x140)(1).jpg (fernando alonso, )

Fernando Alonso azt mondja, esze ágában sincs elhagyni a Ferrarit, bajnoki címek nélkül is ott a helye. A Red Bull-ászokat is szívesen látná Maranellóban.

A Ferrari utoljára 2007-ben, még Kimi Räikkönennel nyert egyéni címet, a finn pilóta utódjával, Fernando Alonsóval ez még nem sikerült.

Az immár negyedik évét náluk töltő spanyol esélyei idén sem tűnnek jónak, míg tavaly ilyenkor vezetett, most másfél futamgyőzelemnyi hátrányban van a címvédő Sebastian Vettel mögött. Alonsónak 2016 végéig van szerződése a Ferrarival, de az egykori Williams-, McLaren- és Red Bull-pilóta David Coulthard a minap felvetette, hogy az eredménytelenség miatt a versenyző hamarosan átgondolhatja az jövőjét.

Alonso a német Sport Bildnek erre rímelve nyilatkozott, pontosabban épp visszautasította az elgondolást, pályafutása végéig Maranellóban akar maradni.

„Fogalmam sincs, meddig maradok a Forma-1-ben, de ha szerződést hosszabbítok, akkor csakis a Ferrarival” – szögezte le, hozzátéve, hogy a bajnoki sikerek nélkül is elégedett a helyzetével.

„Elégedett vagyok magammal és a teljesítményemmel. Amikor megnyertem a két bajnoki címemet (a Renault-val, 2005-ben és 2006-ban), éreztem, hogy kezdenek komolyan venni, jó versenyzőként számon tartani. Mára viszont az egyik legjobbnak tartanak, pedig azóta nem is nyertem újabb címet.”

Sokan úgy vélik, hogy a pillanatnyilag a negyedik címe felé haladó Sebastian Vettel is csak egy csapatváltás után emelkedhetne az igazi nagyságok közé, a németet pedig az elmúlt években gyakran emlegették a Ferrarival kapcsolatban.

„Igen, minden nagy bajnoknak érdemes a Ferrarihoz mennie, ha megvan rá a lehetőség” – véli Alonso is.

„A Ferrari több, mint egy Forma-1-es csapat. Az F1 elképzelhetetlen a Ferrari nélkül, ez viszont nem igaz a többiekre, akik csak jönnek-mennek. Némelyik autógyártó beszáll, aztán távozik. Így van a privát csapatokkal és az energiaital-gyártókkal is” – szúrt oda a Red Bullnak, elismerve azonban, hogy Vettelt és a mérnökzseni Adrian Newey-t is szívesen látná Maranellóban.

„A legjobb emberekkel akarok dolgozni, szóval hazudnék, ha azt mondanám, nem akarom Newey-t ennél a csapatnál.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik