Forma-1

Jenson Button: Csoda lenne, ha futamot nyernék

Jenson Button (jenson button, )
Jenson Button (jenson button, )

A földön jár a Forma-1-es McLaren Mercedes angol pilótája. Az esélyekről beszélt.

Egyelőre Sebastian Vettel és a Red Bull, valamint a Mercedesek, Kimi Raikkönen és Fernando Alonso dominál a Forma-1-es szezonban. A McLaren sehol nincs, ezt kár tagadni.

Tudja ezt Jenson Button, az istálló világbajnok versenyzője. Legjobb helyezése eddig egy 5. hely (!), jelenleg 33 ponttal csak a 10. helyen áll az összesített rangsorban.

2008 óta ez az első olyan év, amikor nem nyert futamot a brit pilóta, igaz, még van hátra jó pár verseny, hogy ez valamilyen úton módon bekövetkezzék.

“A világbajnokságnak már rég lőttek, és a futamgyőzelem is pokoli nehézzé vált, lényegében kisebbfajta csoda lenne. Tíz futam van hátra, és éppen tíz futammal ezelőtt nyertem utoljára, Brazíliában, az év végén. Persze, bármi megváltozhat még, mint ahogy tavaly is történt.


Jenson Button
Fotó: AFP

Az elmúlt szezonban Silverstone-ban Lewis 8. volt, én a 10. helyen végeztem, aztán Németországban második lettem, a Magyar Nagydíjat pedig Lewis nyerte, majd én megnyertem a futamot Spában, ő meg Olaszországban. Most nincs itt a fordulat, de akár be is következhet” – mondta Jenson Button.

A kérdésre, miszerint mennyire ment el a kedve a gyenge teljesítmény után, így válaszolt:

“Még most is ugyanúgy élvezem, amikor utazunk a verseny helyszínére. Ugyanolyan izgatott vagyok, amikor az autóba ülök, mint korábban. Nem utáltam meg a kocsit, nem utáltam a munkám. Élvezem, hogy a csapattal dolgozhatom, és élvezem, ha együtt lógok a többiekkel.

Részt akarok venni abban a folyamatban, ami újra versenyképessé teszi a McLarent. A legegyszerűbb dolog, ha valaki beleül egy győztes autóba. Ez a legkönnyebb, amit a Forma-1-ben meg lehet csinálni. De dolgozni egy olyan csapatban, amely nehézségekkel küzd, fejleszteni a kocsit, nos, az az igazán nagy kihívás” – tette hozzá Button.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik