Forma-1

Radikális változás jön a Forma-1-ben

forma-1 (forma-1, )
forma-1 (forma-1, )

A Nemzetközi Automobil Szövetség több szabályváltoztatást eszközöl a következő évadtól. Bevezetik a büntetőpontokat.

A következő szezonban büntetőpontokat kapnak azok a Forma-1-es pilóták, akik szabálytalanságot követnek el egy versenyhétvégén, 12 pont után pedig egy futamot ki kell hagyniuk.

Erről pénteken döntött a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) motorsport világtanácsa. A határozat bejelentésekor azt is közölte, az egyes szabálytalanságok súlyosságától függ majd, hogy az “elkövetőt” hány – legalább egy, de legfeljebb három – büntetőponttal sújtják. Az idény végén törlik az addig összegyűlt pontokat.

A szervezet arról is döntött, hogy tervei szerint jövőre engedélyezi a januári, illetve a szezonközi teszteléseket is, igaz, utóbbi esetében csupán négy, kétnapos gyakorlásra ad lehetőséget a csapatoknak. Ezeket a teszteket európai pályákon kell lebonyolítani az egyes GP-k utáni hét keddi és szerdai napján azért, hogy a csapatokat ne terheljék komoly költségek. A jelenleg érvényben lévő szabályok szerint az idény folyamán tilos tesztelni.

A büntetőpontok bevezetése azután került a motorsport világtanács napirendjére, hogy az istállók májusban jelezték: azt szeretnék, ha a szabálytalankodó versenyzőket ilyen módon is szankcionálnák

A motorsport világtanács arról is határozott, hogy jövőre minden pilótának rendelkezésre áll majd plusz egy garnitúra gumi, amelyet csak a pénteki szabadedzés első 30 percében használhat. A motorokkal és a sebességváltókkal kapcsolatban szintén módosítottak a szabályokon: 2014-től egy versenyző egy szezon alatt öt motort használhat, s egymást követő hat futamon ugyanazzal a sebességváltóval kell felszerelni az autóját. A versenygépek alsó súlyhatárát öt kilogrammal megemelték, mivel a jövő évtől előírt V6-os turbómotorok nehezebbek, mint a most használatban lévő V8-asok.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik