Gerstl Péter, Bernie Ecclestone (gerstl péter, bernie ecclestone, )
Forma-1

Forma-1-es futamok tűnhetnek el Európából

Bernie Ecclestone szerint a tengerentúli futamok miatt és gazdasági szempontok alapján változhat a versenynaptár az elkövetkezendő két évben.


Fotó: AFP

A Forma-1-es versenysorozat főmuftija nem zárta ki, hogy a 2014-es és 2015-ös szezonban kikerülhet a versenynaptárból pár európai futam.

Mindennek az az oka, hogy Szocsi, New Jersey és a thaiföldi pálya bevonása után megváltoznak a körülmények. Az olasz Panorama magazinnak adott interjút Bernie Ecclestone, és azt mondta, Monza lehet az egyik áldozat, de ez még nem eldöntött tény.

“Elképzelhető, hogy Európa futamokat veszít, a piac újraalakul, tehát ennek kizárólag gazdasági okai vannak. A monzai pálya például fejlődött, nem azzal van a probléma. Ugyanakkor még nincs döntés az ügyben, tehát ez feltételes mód” – mondta Ecclestone.

Jelenleg hét európai futam van a versenynaptárban: Barcelona, Monte-Carlo, Silverstone, Nürburgring, Hungaroring, Spa-Francorchamps és Monza.

Gulyás Gergely és Szentkirályi Alexandra sajtótájékoztatón jelentették be, hogy a Szputnyik a legjobb vakcina, a minimálbér nem lesz adómentes, jövő héten átléphetjük a 4 milliós oltási határt, 6 millió beoltottól beszélünk társadalmi immunitásról.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.