Forma-1

Webber: Rajtam múlik, maradok-e

Mark Webber (mark webber, )
Mark Webber (mark webber, )

Mark Webber azt mondja, a Red Bull-os szerződéshosszabbítása elsősorban az ő kezében van. Az ausztrál nem akarja elsietni a döntést.

Mark Webber szerződése a Red Bullnál 2013 végén lejár, a pletykák pedig egyre erősebben kötik Kimi Räikkönent a bajnokcsapathoz. A 36 éves pilóta ezzel együtt nem aggódik, szerinte elsősorban rajta múlik, hogy 2014-ben egy nyolcadik szezonra is marad-e a Milton Keynes-i alakulatnál.

“A labda egyértelműen az én térfelemen van, ami nem rossz. Persze továbbra is jól kell versenyeznem, különben a másik térfélre kerül az a labda, és más, a Red Bull számára vonzóbb pilóta ülhet az ülésbe” – nyilatkozta az ausztrál Sky Sports Radiónak.

A veterán hozzátette, hogy ahogy korábban, most is közvetlenül a tulajdonossal, Dietrich Mateschitzcel tárgyal majd, de a döntést nem sieti el.

“Nagyon jó a viszonyom Dietrichhel. Folyamatosan kapcsolatban vagyunk, tájékoztatom, hogy mit gondolok, milyen a formám, megvan-e a motivációm a folytatáshoz. Komolyan veszem a dolgot, nagyon-nagyon motivált vagyok, jól tudom, hogy milyen szinten kell teljesítenem. És imádom is a Forma-1-et.

Komoly döntések várnak rám, de azt hiszem, nem a közeljövőben hozom meg őket. Még szükségem van egy kis időre, és azt hiszem belefér még egy kis kivárás.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik