Forma-1

Ebben király Räikkönen

Kimi Raikkönen (kimi raikkönen, )
Kimi Raikkönen (kimi raikkönen, )

A 2013-as szezon első hét futamán rekordszámú előzés történt, a csapatok közül a Ferrari és a Lotus rendelkezik a legjobb statisztikákkal.

A 2013-as szezon a Kanadai Nagydíjjal túljutott az első harmadán, bőven vannak már adatok, amikkel el lehet játszadozni.

Az egyik érdekes terület az előzési statisztika, az F1Today.net erről készített egy kis elemzést. Rögtön új rekord is született, ugyanis egy szezon első hét futamán sosem történt még annyi ilyen manőver, mint idén – szám szerint 308.

A legtöbb előzés a Lotushoz kötődik, 45-tel vezet Kimi Räikkönen és Romain Grosjean, a Ferrari 44-gyel a második. Ha azonban az a kérdés, mennyi pozíciót nyertek ezzel a versenyzők, épp megfordul az állás, Fernando Alonso és Felipe Massa összesen 34 helyet lépett előre a versenyeken, míg a lotusosok eggyel elmaradnak ettől.

Az egyéni előzési bajnok Räikkönen, 26 sikeres akcióval, Massa 25-tel áll a második helyen egykori csapattársa mögött, a harmadik pedig Alonso 20-szal.


Räikkönen tudhatja magáénak a legtöbb előzést a szezonban
Fotó: MTI / EPA

A sok előzés természetesen arra is rámutat, hogy a fenti két csapat nem nagyon brillírozik az időmérőn, így a stratégiára, a DRS-re és a pilótái tehetségére kell építenie a versenyen. Az adatok alapján a Ferrarinál az utóbbira is számíthatnak, ugyanis a pilótáik már a DRS-ek aktiválása előtt előbbre törnek – az első kanyar kijárata és a célvonal között 12 helyet nyertek eddig (mögöttük a McLaren és a Caterham áll 10-10-zel.)

Alonso a rajtot követően még egyszer sem került hátrébb a start és az első kör vége között, eddig összesen 7 helyet javított, csak a mclarenes Sergio Perez volt nála jobb, 8-as eredménnyel.

A két ferraris a legkevesebbszer megelőzöttek között is ott van, Massát hatszor, Alonsót ötször gyűrte le valamelyik ellenél, náluk csak a címvédő Sebastian Vettel mellett mentek el kevesebbszer, a német 4-es értéke a csúcs. Csapatszinten ezzel a Ferrari a legjobb. Ausztráliában, Malajziában és Kanadában egyetlen pozíciót sem veszítettek a versenyen (a kiesés persze nem számít ide), Alonso pedig – a mezőnyből egyedülikén – egészen a negyedik futamig, Bahreinig nem volt előzés „áldozata”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik