Fernando Alonso (fernando alonso, )
Forma-1 sport

Alonso keresi a legtöbbet a Forma 1-ben

A spanyol maradt a legjobban kereső pilóta a száguldó cirkuszban. Őt Lewis Hamilton és Sebastian Vettel követi.

A Forbes magazin szerint Fernando Alonso három éve ebben a pozícióban van, azóta, hogy 2010-ben a maranellói csapathoz igazolt.

A pilóta fizetése 28 millió dollár a csapatnál és további 2 millió dollár – összesen mintegy 6,6 milliárd forint – érkezik a számlájára a szponzoroktól. Ezzel az összeggel a sportolók teljes ranglistáján „csak” a 13. pozíciót foglalja el. Napokra lebontva ez az összeg egyébként 18 millió forintnak felel meg.

A Forma 1-es pilóták fizetése ranglistáján a második helyen Lewis Hamilton található 27,5 millió dollárral. Ezt a pozíciót annak is köszönheti, hogy 2013-ban a McLaren istállótól átigazolt a Mercedeshez. Az összesített rangsorban a brit pilóta a 26.

A dobogó legalsó fokán a zsinórban háromszor világbajnoki címet szerző Sebastian Vettel áll. A Red Bull német pilótájának fizetése 17 millió dollár. Ezt a 25 éves versenyző egymillió dollár szponzori pénzzel toldja még meg.

Az összesített listát a golfozó Tiger Woods vezeti potom 78,1 millió dollárral. És ebből csak tizenhármat szerez a pályán.

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.