Forma-1

Szavát szegte a Mercedes-főnök

Ross Brawn (ross brawn, )
Ross Brawn (ross brawn, )

Újabb adalék a Mercedes pirellis tesztjét illetően: a csapatfőnök, Ross Brawn az általa aláírt, csapatok közti tesztegyezményt is megszegte, amikor úgy döntött, belemennek a dologba.

A Mercedes a Pirellivel közös barcelonai titkos tesztjén nem csak az aktuális autó használatának tilalmát szegte meg, egy frissen napvilágra került dokumentum szerint a csapatok közti egyezményt is semmibe vette.

A 2013-as (és az előző évi) autó alkalmazását a sportszabályzat feketén-fehéren tiltja, de az alakulatok egy gentlemen’s agreement keretében külön is megegyeztek arról, hogy ha valamelyik csapat 2014-es fejlesztési célú tesztet szeretne, akkor arról értesítenie kell a többieket és a Nemzetközi Automobil Szövetséget – írja a német Sport Bild. A lap hozzáteszi, hogy egyezményt a Mercedes részéről a csapatfőnök, Ross Brawn írta alá.

Brawn múlt pénteken Montrealban azt mondta, ő maga döntött a pirellis teszten való részvételről.

Az egyezménynek azért van jelentősége, mert a Pirelli – és a Mercedes – védekezésének egyik fő eleme, hogy az ezüst nyilakkal elsősorban a jövő évi gumik fejlesztését végezték.

A csapatok közti egyezmény jogilag nem kötő erejű, de a jövő csütörtöki párizsi tárgyaláson minden bizonnyal nem lesz jó pont, hogy a Mercedes azt is kijátszotta.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik