Forma-1

Massa: Senki sem foglalkozott velem Monacóban

Felipe Massa (felipe massa, )
Felipe Massa (felipe massa, )

A Ferrari pilótája szerint a legutóbbi Forma 1-es futamon, Monacóban sok volt a hiányosság. Kanadában ellenben minden tökéletes.

Felipe Massának nem úgy alakult a május végi hercegségbeli nagydíj, ahogyan azt előzetesen eltervezte. Szerinte Monacóban nem volt megfelelő az egészségügyi személyzet és a pályamunkások hozzáállása.

A brazil pilóta ezt a hétvégi Kanadai Nagydíj helyszínén mondta el. Mint ismeretes, a versenyző két alkalommal is a falnak csapta autóját a miniállamban. A Ferrari mérnökei kiderítették, hogy mindkétszer műszaki hiba okozta a kicsúszást.

A pilóta az orvosi ellátással kapcsolatban elmondta: „Minden, ami Monacóban történt, borzasztó volt. A várakozás, amíg a mentők végre megérkeztek, ráadásul az első baleset után 200 métert kellett sétálnom a szalagkorlát mellett.”

A 32 éves brazil számára a montreáli időmérő sem alakult valami fényesen. Az eső áztatta pályán kicsúszott és a falnak csapódott. Szerencsére nem sérült meg, bár elmondása szerint a Gilles Villeneuve-pályán minden tökéletes, mindenki remekül dolgozik.

Nem úgy, mint Monacóban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik