Forma-1

Perez nem fél Räikkönen bosszújától

Sergio Perez nem tart tőle, hogy a monacói ütközés miatt Kimi Räikkönen törleszteni fog ezen a hétvégén vagy később. A világbajnok még mindig morcos.

A mclarenes Sergio Perez a Monacói Nagydíjon merész, pimasz módon előzte meg csapattársát, Jenson Buttont, majd Fernando Alonsót is az alagút kijáratánál, de egy harmadik bajnokba már beletört a bicskája, Kimi Räikkönen bezárta az ajtót a vérszemet kapott mexikói előtt.

Az ütközésben defektet kapott Räikkönen csúnyán visszaesett az 5. helyről, végül nagy hajrát követően épp csak visszakapaszkodott a 10. helyre, Perez autója komolyabban sérült, ő pár kör után ki is szállt.

A leintés után Räikkönen nem tapsolt örömében, még azt is elejtette, hogy valakinek jól pofán kéne vágnia Perezt. Alonso és Button sem volt túl boldog.

A mexikói pilótát Montrealban arról kérdezték, hogy nem tart-e valamilyen utólagos egyenlítéstől.

“Azt hiszem, Monacóban minden egyes előzési manőver necces. Volt pár megmozdulásom, ami nem a várt eredményt hozta, de úgy gondolom, hogy nem csináltam semmi hülyeséget. Szóval nem, cseppet sem aggódom. Először is, mindannyian nagyon érett pilóták, másrészt ők a bajnoki címért hajtanak.

Szerintem Kimit is inkább csak a pontok elvesztése bántja, de tényleg, érett versenyzők, nem lesz semmi folytatás a további futamokon. Küzdeni kell, és ha megint hasonló helyzetbe kerülök, megint küzdeni is fogok, de igyekszem a legsportszerűbb lenni” – magyarázta.

Räikkönen nyilatkozatát illetően ezt monda Perez:

“Szerintem az csak közvetlenül a futam után volt. Végső soron emberek vagyunk, idegesek, mérgesek vagyunk, és olyankor mindenki kritizálja azt, akiről azt gondolja, hogy elrontotta a futamát. Én úgy éreztem, hogy ő szúrta el az én versenyemet, ő úgy, hogy én az övét, könnyű ilyenkor hasonlókat mondani. Azt hiszem, ha most kérdeznék meg Kimit, egészen másképp válaszolna.”

A mexikói hozzátette, hogy szerinte az őt érő kritikák hátterében inkább az lehet, hogy a McLarennél sokkal inkább reflektorfényben van.

“Ha megnézzük a tavalyi monacói versenyemet, az utolsó helyről rajtolva ötször vagy hatszor is előztem a sikánnál, és senki nem beszélt róluk. Úgy gondolom, hogy McLaren-pilótaként sokkal inkább reflektorfényben vagyok, és az emberek sokkal többet beszélnek arról, hogy mit csináltam jól és mit rosszul, egyszerűen nagyobb figyelem irányul rám.”

Később Räikkönent is szembesítették Perez szavaival, a finn nem úgy reagált, ahogy a mclarenes ifjonc jósolta:

“Igen, a pontok elvesztése tényleg fájt. De nem változott a véleményem, Perez elcseszte mindkettőnk versenyét. Ha egy év múlva kérdeznének, akkor is ugyanez a válaszom. Egy pontot mentettem végül, de ettől még hülyeséget csinált.”

Räikkönen hozzátette, hogy a pilóták pénteki megbeszélésén érdemes lenne Perezről beszélgetni, és hogy ő maga mindössze öt másik versenyzőben bízik a pályán.

“Egyesekkel vigyázni kell, mert nem lehet bízni bennük. Nagyjából az első öt pilótában lehet bízni, lehet tudni, hogy fair módon versenyeznek majd. Lehet keményen, de tisztán harcolni. Nincs baj a rámenősséggel, de azért kell valami elképzelés egy előzéshez, nem elég csak remélni, hogy a másik majd félrehúzódik. Bizonyos srácokról lehet tudni, hogy tiszta lesz velük a csata, de egyesek kiszámíthatatlanok. Vannak, akik elvárják az elengedést, különben ütköznek.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik