Forma-1

Hamilton történelmet írna a Mercedesszel

lewis-hamilton(210x140)(1).jpg (lewis hamilton, )
lewis-hamilton(210x140)(1).jpg (lewis hamilton, )

Lewis Hamilton határozott célja, hogy a Mercedesszel közösen bekerüljön a Forma-1 nagykönyvébe. Igaz, a nagy sikerekre nem idén, és főleg nem most rögtön számít, egyelőre gondjai vannak.

Lewis Hamilton 2012 végén hat év után elhagyta a McLarent, hogy a Mercedes gyári csapatánál folytassa az F1-es pályafutását.

Míg elődjei közül Juan Pablo Montoya és Fernando Alonso nem épp hízelgően beszélt a McLarenről a csapattól való távozás után, Hamilton a spanyol Marcának nyilatkozva így beszélt a wokingiakról és az átigazolása hátteréről:

“Nem tudom, mások mit beszélnek, de én semmi rosszat nem mondhatok a McLarenről. Először is, ők hoztak a Forma-1-be, nélkülük nem lennék itt. Nagyon jó a kapcsolatom Martinnal (Whitmarsh, csapatfőnök) és Ronnal (Dennis, cégvezér, korábbi főnök) – mondott ellent azoknak a pletykáknak, miszerint tavaly nagyon csúnyán összekapott egykori felfedezőjével.

“Amíg ott voltam, minden évben legalább egy futamot nyertem. Nagyszerű csapat, az F1 történetének egyik legjobbja.

De most már a Mercedes része akarok lenni, akik szintén szeretnének történelmet írni. A McLarennél is a történelem része lett az ember, de csak egy kis darabja, a Mercedesnél viszont kulcsszerepet játszhatok. Ezért is választottam ezt a lehetőséget.”

Persze ahhoz, történelmet írhasson, kiemelkedő eredmények kellenek, mostanában azonban még csapattársával, Nico Rosberggel sem bír Hamilton: “Számítottam rá, hogy még a korábbiaknál is erősebb lesz, hiszen ő már évek óta a csapatnál van.”

A bajnok valószínűleg nem is fogja hirtelen átugrani a németet – az utóbbi időben a fékekkel kapcsolatos gondjairól, bizonytalanságáról beszélt, amelyek nem orvosolhatók gyorsan: “Szerintem még jó darabig eltart, míg rájövök a gondjaim megoldására, egyelőre nem sikerült.”

A dobogós helyezések, pole pozíciók után a Mercedes legutóbb, Monacóban feliratkozott az idei győztesek listájára, azonban Hamilton nem tekint bajnoki esélyesként önmagukra. A legerősebbnek a Ferrarit tartja.

“Én jelenleg nem tartom magunkat bajnoki kihívónak. A legjobb csomag talán a Ferrarié. Az időmérőn még nem ők a legjobbak, de olyan versenytempójuk van, amihez nincs közünk. Még javítanunk kell a gumikezelésünkön, hogy versenyben lehessünk a Ferrarival és a Red Bull-lal.”

Hamilton azt is elárulta, mihez kezd, ha egyszer befejezi a történetírást a Mercedesszel vagy bármelyik jövőbeli csapatával:

“Azt hiszem, hogy amikor elhagyom az F1-et, be is fejezem a versenyzést. Onnantól más dolgokra koncentrálok majd, a családomra, a kutyámra. Igen, azt hiszem, nem versenyzek többé. A Forma-1-es versenyzéshez semmi sem fogható, a MotoGP-hez meg már öreg leszek!” – viccelődött.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik