Forma-1

2014-ben lelép a Red Bull tervezőzsenije?

Német sajtóértesülés szerint 2014 végén búcsút inthet a Forma-1-nek Adrian Newey, utódja a Lotus volt technikai főnöke, James Allison lehet.

A Lotus technikai igazgatója, James Allison szűk egy hónapja, meglepetésszerűen jelentette be, hogy elhagyja a csapatot.

A paddockban nagyra tartott szakember jövőjéről azonnal megindultak a találgatások, képbe került a neki már korábban is udvarló McLaren, a technikai igazgatókat gyűjtögető Mercedes és korábbi alakulata, a Ferrari is, de szépen sorra minden fél cáfolta, hogy ők csábították volna el Allisont.

A kép tehát továbbra sem tiszta, de a német Auto Motor und Sport most arról ír, hogy a mérnök végül a Red Bullnál köthet ki, méghozzá az épp újabb kiábrándulási szakaszában járó sztártervező, Adrian Newey helyén.

“Egyre erősödnek a pletykák, miszerint a Red Bullhoz mehet. A paddockban egyesek arról spekulálnak, hogy Adrian Newey 2014 végén kiszáll – a tervezőzseni gyakran panaszkodik, az egyre szigorodó szabályokra és attól tart, hogy az új turbókorszakban csak a motorok körül forog majd a Forma-1” – írja a szaklap.

Allison Red Bull-os igazolása egyébként jól passzolna a jelenleg még a Lotusnál versenyző Kimi Räikkönen esetleges elcsábításához.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik