Forma-1

F1: A Mercedes is tudhatta, hogy tilosban jár

lewis hamilton (lewis hamilton, )
lewis hamilton (lewis hamilton, )

Minél több részletre derül fény a Mercedes és a Pirelli közös titkos gumitesztjét illetően, annál rosszabbul áll a német csapat szénája.

A Monacói Nagydíjon vasárnap délelőtt robbant a bomba: a Mercedes AMG az idény közbeni teszttilalom ellenére a megelőző héten három napon összesen 1000 km-t tesztelt az idei versenyautóval a Pirellivel közösen. A Mercedes és a Pirelli a botrány kitöréséig egyetlen szóval sem említette a gyakorlást.

Vasárnap azzal védekeztek, hogy a Pirelli és a Nemzetközi Automobil Szövetséggel (FIA) közötti szerződés alapján jogosan teszteltek, sőt az FIA tudott is a dologról. Emellett a Mercedes jelöletlen gumikat kapott, azaz nem szerzett előnyt, a mai F1-ben pedig amúgy sincs titok, mindenki láthatta a kamionjaikat, így nem is értették a felháborodást.

A Red Bull és a Ferrari a Monacói Nagydíj leintése után hivatalosan is feljelentette a Mercedes AMG-t a teszttilalomra vonatkozó szabály megsértése miatt.

Privát buli volt

Vasárnap este az FIA is kiadott egy közleményt, amelyben a felügyelőszervezet cáfolta, hogy az áldásukkal zajlott volna a teszt.

Állításuk szerint a Pirelli még május elején érdeklődött elvi szinten, hogy egy csapattal élhetne-e a 1000 km-es kerettel, amire az FIA azzal válaszolt, hogy rendben lehet, ha minden csapatnak felajánlják a lehetőséget, és a tesztelést aktuális autóval, de csak a Pirelli emberivel végzik.

“Ezt követően az FIA semmilyen további tájékoztatást nem kapott a tesztről a Pirellitől vagy a Mercedes AMG-től, ahogy arról sem, hogy minden csapatnak felajánlották-e a lehetőséget” – állt a közleményben.

Bár a Pirelli motorsportfőnöke, Paul Hembery vasárnap azt állította, hogy “pár csapatnak” szóltak, de egyeseket nem érdekelt a dolog, azóta több rivális is jelezte, hogy őket egyáltalán nem kereste meg a gumigyártó.

“Megkérdezték tőlünk, hogy szeretnénk-e tesztelni? Nem!” – jelentette ki Eric Boullier, a Lotus csapatfőnöke.

Bob Fernley, a Force India helyettes csapatfőnöke szerint az igaz, hogy a téma szóba került a csapatszövetség (FOTA) legutóbbi ülésén, de hivatalos, írásos megkeresés végül nem futott be a csapathoz. “Én legalábbis nem emlékszem, hogy konkrétan megkérdeztek volna minket a lehetőségről” – nyilatkozta.

Már tavaly tisztázták a teszttilalmat

A brit Autosport két, 2012 tavaszi e-mailhez is hozzájutott, amelyekből kiderül, hogy a Mercedes számára világos lehetett, hogy tilosban járt a múlt heti barcelonai gumiteszten.

A Pirelli még tavaly márciusban tájékoztatta egy levélben a csapatokat arról, hogy az FIA-val kötött szerződésük értelmében 1000 km-s gumiteszt-keretük van, így várják a visszajelzést arról, hogy ki szeretne élni a lehetőséggel.

Erre reagálva az FIA áprilisban küldött levelet a FOTA-nak, amelyben világossá tette, hogy a privát tesztelés továbbra is kizárt:

“A szerződése értelmében a Pirellinek lehetősége van csapatonként 1000 km-nyi gumitesztelésre, feltéve, ha minden csapatot egyenlően kezelnek. A sportszabályzat azonban jelenleg nem ad lehetőséget az idény közbeni tesztelésre. A FOTA-val történt egyeztetését követően két lehetőség van a továbbiakra: 1) MINDEN csapat élni kíván a pirellis lehetőséggel – ekkor tájékoztatni kell az FIA-t, hogy módosíthassunk a sportszabályzaton, vagy 2) a tesztre az idényen kívül kerül sor (és akkor csak a csapatok tesztegyezménye érvényes rá).”

A Pirellit, mivel nem a Forma-1-es világbajnokság indulója, az FIA nem büntetheti, legfeljebb nem hosszabbít vele szállítói szerződést 2013-on túlra, a Mercedes viszont pórul járhat, ha a felügyelőszervezet úgy ítéli meg, hogy a csapat valóban szabályt szegett. A büntetés komoly (milliós nagyságrndű) pénzbírság és/vagy a konstruktőri pontok levonása, elvétele is lehet.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik