Forma-1

A Mercedes máris viszi a McLaren-főnököt

lewis hamilton (lewis hamilton, )
lewis hamilton (lewis hamilton, )

Tegnap bejelentették, hogy a McLaren volt technikai igazgatója, Paddy Lowe a vártnál jóval korábban, már június elején megkezdi a munkát új csapatánál.

Januárban kapott szárnyra a pletyka, majd pár héttel később hivatalossá is vált, hogy a McLaren addigi technikai igazgatója, Paddy Lowe elhagyja a wokingi csapatot és a Mercedeshez igazol.

Eredetileg úgy tűnt, hogy az ír szakember a szokásos kényszerszabadság után csak 2013 végén szakítja meg hivatalosan a kapcsolatot a McLarennel, de a Mercedes hétfőn bejelentette, hogy Lowe-t előbb elengedte a McLaren, így már idén június 3-án munkába áll náluk.

Az elnök, Niki Lauda, a gazdasági ügyekért felelős igazgató, Toto Wolff, és a kismillió egyéb technikai vezető – a technikai igazgató a Lotus Renault-tól hozott Bob Bell, a technológiai igazgató a korábbi Williams-, Honda- és Red Bull-ember Geoff Willis, a vezető mérnök pedig a Ferrari volt technikai igazgatója, Aldo Costa – mellett Lowe-nak új posztot kreáltak, ő a technikai főigazgató lesz.

A csapatfőnök Ross Brawn marad.

„Örömmel üdvözlöm Paddyt a csapatnál! Nagyszerű eredményei vannak, bármelyik csapatnál nagy értéket képviselne. Nem titok, hogy minden alakulat az idei és a 2014-es felkészülési munkával zsonglőrködik, az viszont talán nem olyan köztudott, hogy 2015-ben és 2016-ban is komoly változások jönnek majd, ahogy tovább haladunk az új autók és az új motorok fejlesztésével. Ehhez a munkához komoly szakembergárda kell Paddy érkezése tovább erősíti majd a csapatot, és még jobb helyzetbe hoz minket a jövőt illetően” – mondta Brawn.

Bár a Mercedes részéről többször cáfolták már, nagyon sokan úgy vélik, hogy Brawnt egy-két éven belül elbúcsúztatják a Mercedestől, és Lowe kapja meg a csapatfőnöki posztot.

Lowe vártnál jóval korábbi munkába állása mögött egyébként háttéralkut sejtettek egyesek.

A Mercedesnek elvileg még 2015-re is élő motorszállítási szerződése volt a McLarennel, a wokingi alakulat azonban a múlt héten jelentette be, hogy két év múlva már a sportágba visszatérő Hondával dolgoznak majd – az utolsó mercedeses év elengedésért cserébe távozhatott Lowe.

A találgatásokra kedden délelőtt reagált a McLaren főnöke, Martin Whitmarsh, aki cáfolta az alkut.

„Ami az okokat illeti, Paddy nagyon hűséges munkatárs volt nálunk, egyszerűen úgy éreztük helyesnek, ha nem akadályozzuk, ezen kívül nincs mit mondani erről. Ennek nincs köze a Honda-szerződéshez. A hondás és a mercedeses szerződésünk is rendezve van, nem volt semmilyen nyomás ebben a tekintetben. Teljesen önálló döntés volt, egyszerűen gesztust akartunk tenni. Paddy nagyszerű fickó, új utat választott, mi pedig nem akartuk feleslegesen hátráltatni.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik