Forma-1

Lázadnak az F1 pilóták a büntetőpontrendszer ellen

Megosztottak a pilóták a múlt héten elfogadott büntetőpontos rendszerrel kapcsolatban, de mostanatól legalább a bokszutcai gyorshajtásért nem kell fizetniük.

A Forma-1-es csapatok igazgatóiból álló sportbizottság a múlt héten megtárgyalta és 7:4 arányban megszavazta, hogy 2014-től a szokásos büntetések mellett futó büntetőpontrendszert vezessenek be a pilóták számára. A különböző kihágásokért a versenyzők a hagyományos büntetések – bokszutca-áthajtás, stop&go, rajtbüntetés – mellett kapnak majd pontokat, 12 egység elérésekor pedig automatikusan eltiltják a delikvenst egy futamról.

A rendszert éppen az a Romain Grosjean támogatja, akit sorozatos első körös rombolásai miatt tavaly egy versenyre pihenőre küldtek. „Ez ironikusnak tűnhet, de miért lenne kifogásom? – tette fel a költői kérdést Grosjean. Ha van egy jó rendszer, akkor miért ne használjuk? Jelenleg a sportfelügyelők döntenek, ez meg olyan, mint a bokszban vagy a cselgáncsban: vitatható.”

Nem mindenki ennyire lelkes, a Marussia újonca, Jules Bianchi szerint például az új rendszerben is maradtak mérlegelésre lehetőséget adó tételek. „A tervezet alapján a szankciók 1-3 pontig terjednek. De lehet, hogy egyszer egy, máskor mondjuk két pont jár majd valamiért, szóval ez így nem lesz kiszámítható” – vélekedett Bianchi.

Nem tetszik az újítás Sebastian Vettelnek sem. „Amit eddig láttam, azért nem vagyok oda – mondta a német. Nekem úgy tűnik, hogy olyasmiért is járhat büntetőpont, ami nem rajtunk, pilótákon múlik. És aztán valami apróságnak lehet hatalmas következménye.”

A pilóták számára jó hír, hogy a bokszutcai gyorshajtásokért legalább fizetniük nem kell, az FIA ugyanis hajlandó volt változtatni a szabályokon. Korábban mérlegelés nélkül 200 dollárt ért a sebességhatáron felüli minden egyes km/h, az új rendszerben – az F1-es jogsinak megfelelő szuperlicenc jelentősen megemelt áráért cserébe – a csapatok fizetnek.

Az istállóknak 100 dollárjukba kerül minden egyes, a sebességhatáron felüli km/h, a maximális büntetés 1000 dollár lehet. Már Bahrein óta az új szabályozás érvényes, ezért kapott a Lotus ezerdolláros büntetést Kimi Räikkönen 93,2 km/h-s, a második barcelonai szabadedzésen bemutatott bokszutcai mutatványáért.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik