Forma-1

Mercedes első sor Barcelonában

Nico Rosberg (nico rosberg, )
Nico Rosberg (nico rosberg, )

A Spanyol Nagydíj időmérő edzésén Nico Rosberg volt a leggyorsabb, mellőle pedig csapattársa, Lewis Hamilton rajtolhat vasárnap.

Fotó: AFP

A szabadedzéseken elég változatos volt a kép, hiszen Alonso és Massa, valamint Raikkönen és Vettel is komoly tempót tudott diktálni, így szinte megjósolhatatlan volt, ki kezdi majd a vasárnapi futamot az első helyről.

A hazai pálya előnye természetesen a ferraris spanyol pilóta mellett szólt, de mivel a Forma-1 technikai sportág, ez semmit sem jelent.

A Q1-ben meglepetésre a Mercedes volt a leggyorsabb, míg a McLaren csak  vergődött, és közel kerültek a kieséshez. A búcsúzók egyébként Bottas, Maldonado, Van Der Garde, Bianchi, Chilton, Pic.

A második szakaszban Raikkönen kezdett a legjobban, de Alonso hamar letasztította az első pozícióból. Két perccel a leintés előtt Vettel, Alonso, Raikkönen, Webberre módosult a sorrend, majd Hamilton mindenkit beelőzött.

Jenson Button még az első tízbe sem fért be, így kiesett, csakúgy, mint Ricciardo, Vergne, Sutil, Hülkenberg és Gutierrez. Sergio Perez ellenben befért a legjobbak közé, így megtréfálta brit csapattársát.

A Q3-ban 1:21 alá tudott bemenni Rosberg, majd féltávnál még mindig tartotta magát Alonso és Grosjean előtt. Három perccel a kvalifikáció vége előtt mindenki kijött a boxból, így szinte az összes pilóta egy körrel tett fel mindent.

Rosberg megjavította saját idejét, Hamilton pedig bejött mögé. Vettel lett a harmadik, Alonso csak a negyedik pozíciót szerezte meg.

A Spanyol Nagydíj rajtlistája

1. sor:
Nico Rosberg (német, Mercedes)
Lewis Hamilton (brit, Mercedes)
2. sor:
Sebastian Vettel (német, Red Bull)
Kimi Räikkönen (finn, Lotus)
3. sor:
Fernando Alonso (spanyol, Ferrari)
Felipe Massa (brazil, Ferrari)
4. sor:
Romain Grosjean (francia, Lotus)
Mark Webber (ausztrál, Red Bull)
5. sor:
Sergio Pérez (mexikói, McLaren)
Paul di Resta (skót, Force India)
6. sor:
Daniel Ricciardo (ausztrál, Toro Rosso)
Jean-Eric Vergne (francia, Toro Rosso)
7. sor:
Adrian Sutil (német, Force India)
Jenson Button (brit, McLaren)
8. sor:
Nico Hülkenberg (német, Sauber)
Esteban Gutiérrez (mexikói, Sauber)
9. sor:
Valtteri Bottas (finn, Williams)
Pastor Maldonado (venezuelai, Williams)
10. sor:
Giedo van der Garde (holland, Caterham)
Jules Bianchi (francia, Marussia)
11. sor:
Max Chilton (brit, Marussia)
Charles Pic (francia, Caterham)

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik