Forma-1

Fernando Alonsót feljelentették

fernando alonso (fernando alonso)
fernando alonso (fernando alonso)

Egy fotós azt állítja, hogy pár nappal ezelőtt Fernando Alonso megtámadta és összetörte a fényképezőgépét Barcelonában. Fel is jelentette a Ferrari-pilótát. A kétszeres bajnok sorsa a pályán sokkal pozitívabb.

Egy fotós azt állítja, hogy a Spanyol Nagydíjat megelőzően összetűzésbe keveredett Fernando Alonsóval, amikor Barcelonában próbált fényképeket készíteni a pilótáról és barátnőjéről. A fényképész azt mondja, több szemtanúja is van arra, hogy a kétszeres világbajnok nekitámadt, a 6000 eurós (1,8 millió Ft) gépét pedig a földhöz vágta, összetörte. A fotós fel is jelentette a versenyzőt.

“Meglátjuk, hogy a feljelentés után tiszteletteljesebben viselkedik-e majd a sajtó képviselőivel. Tényleg ő lenne több millió srác példaképe? Ő is tudja, hogy nem provokáltam” – idézte a La Repubblica.

Hogy mi igaz a fentiekből, azt majd a hatóságok eldöntik, de a történet nem hangzik lehetetlennek, ugyanis Alonso nem titkoltan nagyon kényes a magánszférájára, a pályán kívüli élete tabunak számít.

Ami a versenyhétvégét illeti, az cseppet sem indult rosszul a spanyol számára, hiszen az első, vizes szabadedzésen ő volt a leggyorsabb a hazai közönség előtt.

A kétszeres bajnok már csütörtökön igen pozitívan nyilatkozott, reménykedik, hogy a 2006-os renault-s sikere után idén másodszorra is nyerhet otthon:

“Azt hiszem, most először érkezem ide versenyképes autóval (a Ferrarival), persze csak akkor küzdhetek az élen, ha mindent jól is csinálunk, hibátlan hétvégét hozunk össze. Az első négy futamon is versenyképesek voltunk, a problémamentes nagydíjakon ott is voltunk az élen. Igyekszünk most is tiszta hétvégét hozni, szép lenne egy győzelem! Ha pedig az nem lehetséges, akkor igyekszem majd a lehető legelőrébb végezni.”

Alonso 30 ponttal van lemaradva az éllovas címvédő, Sebastian Vettel mögött, de egyáltalán nem mondott még le a bajnokságról.

“Tavaly 1,5 másodperccel voltunk lemaradva az élmenőktől, és csak a szerencsének köszönhetően győztem Malajziában. Idén a két problémamentes futamon második és első voltam. Egész más most a helyzet, más a csomag, bizakodhatunk, hogy jól alakul az év. Kicsit le vagyunk maradva a pontokkal, de így is bizakodó vagyok a bajnoki címet illetően.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik