Forma-1

Senna 19 éve hunyt el, 25 éve nyert először mclarenesként

ayrton senna (ayrton senna)
ayrton senna (ayrton senna)

1994. május 1-jén hunyt el a brazil legenda.


Ayrton Senna és Alain Prost
Fotó: AFP

Május elsején minden Forma-1 rajongó megáll egy percre, és emlékezik. 1994-ben ezen a napon elhunyt Ayrton Senna, minden idők egyik legjobb autóversenyzője, háromszoros Forma-1-es világbajnok pilóta.

1994-ben debütált a Toleman istállóban, majd a Lotushoz került, onnan három év után szerződött a McLarenhez, Alain Prost csapattársa lett. Rögtön világbajnok lett, és így tett 1990-ben és 1991-ben is. 1994-ben a Williamshez igazolt, és az év harmadik futama lett számára az utolsó.

A San Marino-i Nagydíjon halálos balesetet szenvedett 1994. május 1-jén.

Senna még mindig tart rekordokat, 1989 és 1993 között például sorozatban 5 alkalommal nyert Monte Carlóban, a száguldó cirkusz legnagyobb presztízsű versenyén. 162 nagydíján 65-ször indult a pole pozícióból, ezt csak Michael Schumacher tudta megdönteni.

Utolsó versenyén is a pole-ból indult. San Marinóban, ott, ahol majdnem nem indult el, mert a verseny előtti napon halálos autóbalesetet szenvedett Roland Ratzenberger, a Simtek versenyzője. Senna gondolkodott, hogy nem áll rajthoz, sőt, versenyzői pályafutását is befejezi. Nem így történt, elindult.

A 7. körben nem tudta bevenni a Tamburello-kanyart és a betonfalnak ütközött. Sárga sisakja félrebillent, ekkor már tudni lehetett, hogy nagy a baj. Mint később kiderült, nem az ütközés okozta a halálát, hanem a jobb szemébe fúródó felfüggesztés-rúd.

A tragikus ütközés videófelvételét itt lehet megtekinteni.

Csak egy kis helyen tudott ez utat nyerni magának a sisak és a sisakrostély között. Hivatalosan 18 óra 40 perckor halt meg a bolognai kórházban, ahová helikopterrel szállították el.

A pontos részletek

Autója alváza hozzáért az egyenetlen aszfalthoz, ami megdobta az autót, a leszorítóerő eltűnt, és Senna már nem tudta lefékezni versenygépét a betonfal előtti homokágyban. A rajtbaleset után öt körig a Safety Car vezette a mezőnyt, és a lassú tempó miatt a gumik lehűltek, a nyomás a gumiabroncsokban lecsökkent, így az alvázmagasság is.

Az autó feketedoboza megmutatta, hogy a kormányoszlop nem tört el, csak az ütközés után. Az autó megcsúszott, mire Senna villámgyorsan korrigálni próbálta. Az autó eleje megkapaszkodott, és jobbra fordult. A feketedoboz szerint a fékek tövig voltak nyomva.

Az autó most már drasztikusan lelassult, de Ayrton Senna nekicsapódott a betonfalnak. A jobb első kerék az ütközés következtében leszakadt, és beszorult az autó és fal közé. A kerék kirepült és fejbetalálta Sennát. A hivatalos vizsgálat során találtak egy összehajtogatott osztrák zászlót az autóban melyet a diadal köre alatt akart lengetni Ratzenberger tiszteletére.

Az imolai nagydíj után Brazíliában háromnapos gyászt rendeltek el. Unokaöccse, Bruno Senna vitte tovább a nevet a Forma-1-ben.

Egy másik május 1-jét is említenénk Ayrton Sennával kapcsolatban. A brazil ugyanis 25 éve, 1988. május elsején nyerte meg az első futamot McLaren-versenyzőként. Szintén Imolában, a San Marino-i Nagydíjon.

Már az időmérőn látszott a fölénye, megnyerte azt, mögötte csapattársa, Alain Prost végzett, majd utána Nelson Piquet (Lotus) és Alessandro Nannini (Benetton-Ford) következett, majd Gerhard Berger (Ferrari) és Ricardo Patrese (Williams). A futamon elképesztó fölénye volt a két McLarennek, olyannyira, hogy Senna és Prost az összes versenyzőt lekörözte. Végül nyert a brazil, mögötte Prost futott be, a harmadik Nelson Piquet lett.

A további sorrend: Thierry Boutsen, Gerhard Berger, Alessandro Nannini, Eddie Cheever, Saturo Nakajima, Derek Warwick, Phillipe Streiff, Luis-Perez Sala, Yannick Dalmas, Ricardo Patrese, Jonathan Palmer, Mauricio Gugelmin, Adrian Campos, Philippe Alliot, Michele Alboreto. Olyan versenyzők estek ki, mint Stefano Modena vagy Gabirele Tarquini (jelenlegi WTCC-pilóta, Michelisz Norbi nagy riválisa) és Andre De Cesaris – micsoda nevek!!

Videó – Senna és első mclarenes sikere:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik