Forma-1
robert-kubica(960x640)(1).jpg (robert kubica, )

Kubica a Mercedesnél járt

Futó Csaba
Futó Csaba

újságíró. 2013. 04. 29. 10:02

A lengyel autóversenyző beült a Forma-1-ben szereplő istálló szimulátorába.

A hétvégén rendezték az európai rali-bajnokság portugáliai versenyhétvégéjét, ahol Robert Kubica is rajthoz állt. Ennek apropóján nyilatkozott az autosport.com-nak és megemlítette, hogy egy ízben behuppant a Mercedes istálló szimulátorába. Ám azt, hogy mikor tette mindezt és mennyi kört ment, nem árulta el.

A Mercedes mindenesetre inkább csendben maradt az ügyet illetően, semmilyen hivatalos információ nem szivárgott ki a csapat háza tájáról.

Kubica, aki több mint két éve szenvedett súlyos sérülést egy raliversenyen, azóta sem tért vissza a száguldó cirkuszba. Nemrégiben azt nyilatkozta, hogy minden pénzét odaadná azért, hogy újra egy forma-1-es autóban ülhessen, ám azt is elárulta, hogy a kézsérülése után egy olyan pálya, mint a monacói nagyon megterhelő lenne még neki.

Jelenleg továbbra is ralizik, januárban pedig a német túraautó-bajnokságban szereplő Mercedes csapat egyik autóját próbálta ki Valenciában. Nem lehet tudni, van-e még visszaút a 28 éves pilóta számára a Forma-1-be, ahol legutóbb 2010-ben állt rajthoz.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

LAS VEGAS, NEVADA - OCTOBER 10:  LeBron James #23 and Lance Stephenson #6 of the Los Angeles Lakers celebrate after James made a shot against the Golden State Warriors and was fouled during their preseason game at T-Mobile Arena on October 10, 2018 in Las Vegas, Nevada. The Lakers defeated the Warriors 123-113. NOTE TO USER: User expressly acknowledges and agrees that, by downloading and or using this photograph, User is consenting to the terms and conditions of the Getty Images License Agreement.  (Photo by Ethan Miller/Getty Images)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.