Forma-1

Vettel nagyon simán nyert Bahreinben

sebastian vettel (sebastian vettel)
sebastian vettel (sebastian vettel)

A sivatagban nem lehetett megállítani a háromszoros világbajnokot.


Fotó: AFP

Nico Rosberg remekül elkapta a rajtot a pole-ból a bahreini Forma-1-es futamon, Alonso egy időre feljött a második helyre, majd Sebastian Vettel a harmadik körben átvette a vezetést.

A Force India felemásan rajtolt, Di Resta jól (a negyedik helyen haladt), Sutil viszont pechesen, az autója károsodott. A 6. körben Di Resta feljött a harmadik helyre Rosberg megelőzésével, miközben Vettel elhúzott az élen. A 9. körben Alonso a boxba érkezett megigazítani a hátsó szárnyát, ugyanis az nem zárult vissza. A következő körben is használta volna, de akkor sem zárult vissza, az pedig bizony szabálytalan.

Vettel a 12. körben ment ki először kerékcserére – Di Resta-RaikkönnenHülkenberg volt ekkor a sorrend az élen, időlegesen persze. A 16. körben a kerékcserére még időt nem pazarló Raikkönent megelőzte Vettel.

A 19. körben Massa jobb hátsó gumija teljesen tönkrement, ki kellett állnia cserére, Vergne is ezt tette, de ő már nem tudott visszaállni, kiesett. A 21. körben Button és Grosjean is megelőzte a 3. helyen haladó Rosberget.

A verseny feléhez közeledve megjósolni sem lehetett, hogy ki érhet révbe, hiszen a folyamatos kerékcserék miatt gyakran változott az állás, és nem voltunk híján az előzéseknek sem. Rosberg gyakran volt ennek részese, és Webber is jól haladt. Az viszont, hogy a 26. körben Vettel kiment kereket cserélni és vissza is jött az első helyre, már sokat elárult a végső esélyekről.

A 30. körben a két mclarenes, Perez és Button nyaggatta egymást, veszélyes manőver volt, Perez kicsit ráment a britre, a két ezüstös autó összeért a következő körben is.

A 34. körben Di Resta elvesztette Raikkönen ellen a második helyet, de Vettelt nem veszélyeztette senki az élen, főleg azután, hogy utolsó kerékcseréje után is az élre állt vissza.

Az utolsó körökre inkább az volt a kérdés, hogy ki végez a harmadik helyen a Di Resta, Grosjean, Webber, Hamilton négyesből. Grosjean az 52. körben megelőzte a skót pilótát, majd Webber Hamiltont. Perez az 54. körben keményen odavágott Alonsónak, meg is előzte a Ferrarit.

Hamilton és Webber hatalmasat csatázott az 5. helyért a végén, a Mercedes brit pilótája megelőzte az ausztrált, aki mellett végül Perez is elment.

Vettel 28. futamgyőzelmét aratta, mögötte Raikkönen és Grojean végzett. A skót Paul di Resta lett a negyedik, Hamilton az 5., Perez a 6., Webber a hetedik. Fernando Alonso csak a 8., a pole-ból induló Rosberg a 9., Button a 10. lett.

Raikkönen sorozatban 21. futamán szerzett pontot, a versenyből pedig csak Jean-Eric Vergne esett ki. A világbajnokságot Vettel vezeti Raikkönen előtt.

Eredmény – Forma-1, Bahreini Nagydíj, végeredmény:

1. Sebastian Vettel – Red Bull Renault
2. Kimi Raikkönen – Lotus Renault
3. Romain Grosjean – Lotus Renault
4. Paul di Resta – Force India
5. Lewis Hamilton – Mercedes
6. Sergio Perez – McLaren Mercedes
7. Mark Webber – Red Bull Renault
8. Fernando Alonso – Ferrari
9. Nico Rosberg – Mercedes
10. Jenson Button – McLaren Mercedes
11. Pastor Maldonado – Williams
12. Nico Hülkenberg – Sauber
13. Adrian Sutil – Force India
14. Waltteri Bottas – Williams
15. Felipe Massa – Ferrari
16. Daniel Ricciardo – Toro Rosso
17. Charles Pic – Caterham Renault
18. Esteban Gutierrez – Sauber
19. Jules Bianchi – Marussia Cosworth
20. Max Chilton – Marussia Cosworth
21. Guido van der Garde – Caterham Renault

A vb élcsoportja:

1. Sebastian Vettel 77 pont
2. Kimi Raikkönen 67 pont 
3. Lewis Hamilton 50 pont

A konstruktőröknél:

1. Red Bull 109 pont
2. Lotus 93 pont
3. Ferrari 77 pont

Ajánlott videó

Olvasói sztorik