Forma-1

Rosberg indul a pole-ból

Nico Rosberg (nico rosberg, )
Nico Rosberg (nico rosberg, )

Nico Rosberg szerezte meg az első rajtkockát a Bahreini Nagydíjon.

A bahreini Q1 nem hozott nagy meglepetést: Fernando Alonso volt a leggyorsabb, a Caterham és a Mrussie két-két pilótája mellett Pastor Maldonado, és az ötrajthelyes büntetése miatt a mezőny végére csúszó Gutierrez esett ki. A Marussia garázsában az első 20 perc letelte után voltak az izgalmasak, Bianchi füstölő autóját kellett eloltani.

A Q2-ben már Sebastian Vettel állt az élre, míg a szakasz hajrájában Jenson Buttonnak és Kimi Raikkönennek kellett aggódnia, de mindketten befértek az első tízbe. A brit nagyon örült a tizedik helyének. Kiesett ugyanakkor az eddig visszafogottan teljesítő Sergio Perez, valamint a csapat döntésének áldozatává váló Romain Grosjean, pedig ő jó időket autózott a hétvége korábbi szakaszában.

A Q3-ban Nico Rosberg 1:32.543-al vette át a vezetést, majd mindenki az utolsó három percet nyomta csak meg. Sőt, a német még továbbjavított az idején, Vettel nem tudta megelőzni, Alonso belebakizott az utolsó gyors körébe, így a Mercedesé lett a pole-pozíció. A szombat egyik legnagyobb nyertese Felipe Massa, aki a negyedik helyre jött fel, mert Lewis Hamiltont és Mark Webbert is hátrébbsorolták a rajtrácson. A britet a váltója kicserélése miatt, az ausztrált pedig még egy Kínában történt eset miatt.

Eredmények – Bahreini Nagydíj, időmérő

1. Nico Rosberg (német, Mercedes) 1:32.330
2. Sebastian Vettel (német, Red Bull) 1:32.584
3. Fernando Alonso (spanyol, Ferrari) 1:32.667
4. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 1:32.762
5. Mark Webber (ausztrál, Red Bull) 1:33.078
6. Felipe Massa (brazil, Ferrari) 1:33.207
7. Paul di Resta (brit, Force India) 1:33.235
8. Adrian Sutil (német, Force India) 1:33.246
9. Kimi Raikkönen (finn, Lotus) 1:33.327
10. Jenson Button (brit, McLaren) idő nélkül
11. Romain Grosjean (francia. Lotus) 1:33.762
12. Sergio Pérez (mexikói, McLaren) 1:33.914
13. Daniel Ricciardo (ausztrál, Toro Rosso) 1:33.974
14. Nico Hülkenberg (német, Sauber) 1:33.976
15. Valtteri Bottas (finn, Williams) 1:34.105
16. Jean-Éric Vergne (francia, Toro Rosso) 1:34.284
17. Pastor Maldonado (venezuelai, Williams) 1:34.425
18. Esteban Gutiérrez (mexikói, Sauber) 1:34.730
19. Charles Pic (francia, Caterham) 1:35.283
20. Jules Bianchi (francia, Marussia) 1:36.178
21. Giedo van der Garde (holland, Caterham) 1:36.304
22. Max Chilton (brit, Marussia) 1:36.476

Ajánlott videó

Olvasói sztorik