Forma-1

Új gumigyártó a láthatáron

forma-1 gumik (forma-1, )
forma-1 gumik (forma-1, )

Idén sem tudta megoldani a gumiproblémát a Pirelli, így akár az is elképzelhető, hogy az olasz gyártó kiszáll a Forma-1-ből.

Még csak három futam ment le a 2013-as évadból, de már most panaszkodnak a csapatok az abroncsok összetételére. Az elmúlt években ugyanis folyamatosan beszédtéma, hogy a Pirelli nem tudja eltalálni a megfelelő összetételt a gumiknál, így azok kiszámíthatatlanok és nagyon gyorsan kopnak.

Emiatt az olaszok arra kényszerülhetnek, hogy Barcelonára, vagyis az idény első európai futamára változtassanak, és tartósabbá tegyék a papucsokat, hiszen nem ritka, hogy akár négyszer is ki kell állni kereket cserélni verseny közben.

Közben egy másik lehetőség is felvetődött: a Pirelli helyett a dél-koreai gyártó, a Hankook lenne a Forma-1 hivatalos gumiszállítója, hiszen a Pirelli hároméves szerződése az idény végén lejár, és egyelőre nincsenek hírek arról, hogy hosszabbítana a száguldó cirkusz az olaszokkal.

A koreaiak már 2011-ben is közel jártak ahhoz, hogy ők kapják meg a szerződést, de akkor a Pirelli nyert, pedig a Hankook személyesen Bernie Ecclestone-nal egyeztetett.

„Szeretnénk tudni minél hamarabb, hogy továbbra is mi leszünk-e a gumiszállítók” – nyilatkozta Paul Hembery a Pirelli nevében, leszögezve, a szezonzáró Brazil Nagydíj előtt szeretnének már képben lenni a folytatásról.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik