Forma-1

A Red Bull nem akarja kicsinálni Webbert

mark webber (mark webber, )
mark webber (mark webber, )

A feltűnő pechszéria ellenére a Red Bull csapatfőnöke határozottan cáfolja, hogy Mark Webber ellen dolgoznának.

Bár a három héttel ezelőtti Maláj Nagydíjon a Red Bull Mark Webbernek akart kedvezni és Sebastian Vettel ment szembe a csapattal, a Kínai Nagydíj hétvégéjén mégis az ausztrált húzta az ág is.

Webbert az időmérőre rosszul tankolták meg, így a Q2-ben kiállni kényszerült, a hiba miatt pedig ki is zárták a kvalifikációról. Az összeesküvés-elméletre fogékonyak természetesen megtalálták a magyarázatot: a Red Bull így akarja távol tartani Webbert a Szepang után önjáróvá vált kedvenctől, Vetteltől.

A vasárnapi verseny aztán újabb csapást jelentett Webber számára. Előbb – saját hibájából – ütközött a Toro Rossóval versenyző Jean-Eric Vergne-nyel, majd az orrkúp- és kerékcseréjénél megint nem végzett jó munkát a csapat: rosszul rögzítették a jobb hátsót, így a veteránnak néhány kanyar után ki kellett állnia.


Fotó: AFP

A csapatfőnök, Christian Horner kategorikusan cáfolja, hogy Webber ellen dolgoznának: „Ez baromság, nincs semmiféle összeesküvés! A célunk, hogy mindkét autónk a lehető legjobb pozícióban eljusson a célig. Aki valamelyik pilóta elleni összeesküvést vizionál, annak fogalma sincs az egészről. Mark is pontosan tudja, mi történt. Pontosan. Nincs összeesküvés.”

Horner ezzel együtt a verseny után nem tudta megmondani, miért szabadult el Webber kereke, az azon dolgozó szerelő ugyanis elvileg jól rögzítette.

„Amíg nem vizsgáltuk meg az autót, nem igazán tudjuk. A kiállás előtt ütközött Jean-Erickel, megsérült az első szárnya és a bal első is defektes lett, szóval az orrkúpot és mind a négy kereket kicseréltük. A szerelő, akinek az orrcsere miatt a szokásosnál több ideje is volt, nem kellett kapkodnia, azt jelentette, hogy a jobb hátsó biztosan rögzítve volt. Most csak feltételezhetünk, esetleg a baleset miatt történt valami, ki tudja.”

A főnök szerint a szepangi és sanghaji csalódások nem fogják megtörni Webbert: „Igazán jól versenyzett, szépen kapaszkodott előre, miután éjszaka sokat dolgoztunk rajta, hogy segítsük ebben. A stratégiája jól működött, ott volt a sűrűjében. Sajnos megtörtént az ütközés, aztán pedig ki kellett állnia, ami még sajnálatosabb. De kemény fickó, rendben lesz!”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik