Forma-1

Még több Forma-1-et kapunk a királyi TV-től

Kibővített műsoridővel és rengeteg újdonsággal készül a közmédia az idei Forma-1-es világbajnokságra, amely vasárnap Melbourne-ben az Ausztrál Nagydíjjal kezdődik.

A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) keddi közleménye szerint már pénteken, az M1-en a Telesport után vadonatúj, kétperces kedvcsináló összeállítással, a Boxutca Extrával indul a ráhangolódás a szezonra. Szombaton, 6.45 órától az időmérő edzést, valamint a vasárnap 6.00 órakor kezdődő futamot is élőben közvetítik. Az időmérőt aznap 12.40-kor, a futamot pedig 14.40-kor ismétli az M1, az M2 pedig szintén az adott napokon 21.30-as kezdéssel.

Az idei szezonban új kommentátor, valamint új szakértői gárda is várja az M1 nézőit a futamhétvégéken: a kommentátor Szujó Zoltán lesz, a szakkommentátori székben pedig Wéber Gábor ül majd. További szakértőként Michelisz Norbert túraautó-világbajnok, Kiss Pál Tamás GP3-as autóversenyző és Kiss Norbert kamionversenyző kapott helyet az MTVA F1-es stábjában; az első futamon Michelisz Norbert kezd majd.

Az Ausztrál Nagydíj felvezető műsorában olyan csemegékre lehet számítani, mint az évek óta Magyarországon élő angol F1-es fotós, John Townsend privát fotógyűjteményének ritka darabjai. Új elem a műsorban, hogy a Szujó Zoltánt a futamhelyszíneken váltó Bobák Róbert élőben jelentkezik. Már az időmérő alatt, az első és a második kvalifikációs szakasz, illetve a futam kiesőivel is készít interjúkat, riportokat.

A közvetítéseket kísérő legnagyobb változás, hogy a futamok kibővített műsoridővel láthatók: az M1 közvetítése után a hirado.hu/boxutca oldalon online levezető műsorban a stáb kötetlen hangvételben elemzi a látottakat. A nézőknek már a futam alatt is lehetőségük lesz kérdezni, valamint minden nagydíjhoz szavazásos játékok is kapcsolódnak.

A 2013-as évad versenyei továbbra is nyomon követhetők az M1F1, Androidra és iOS-re letölthető telefonos alkalmazással.

A Boxutca Magazin szintén tartogat újdonságokat, a műsor először az április 14-i Kínai Nagydíj első időmérő edzése előtt jelentkezik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik