Forma-1
Ayrton Senna, alain prost (Ayrton Senna, alain prost, )

A McLaren kirúgja a Mercedest?

Az autosport.com arról számol be, hogy 2014 végén újra összeállhat a legendás McLaren-Honda csapat.

A lap arra alapozza állítását, hogy Martin Whitmarsh McLaren-csapatfőnöke kérdésükre megrősítette ugyan, miszerint 2013-ban és 2014-ben is Mercedes motorral versenyeznek, ugyanakkor kitért a válaszadás elől a 2015-ös évet illetően annak ellenére, hogy elméletileg a Mercedesszel 2015 végén jár csak le a szerződésük.

Az oldal ugyanakkor arról értesült, hogy a japán Honda már egy évvel korábban, 2014 végén motorszállítóként térne vissza a Forma-1-be, direkt az egykori sikeres együttműködés újrélesztése miatt.

A Honda motorszállítóként 1983 és 1992 között volt először jelen a Forma-1-ben. Ezt a korszakot csak a turbókorszakként emlegeti a szakma, és tény, a McLaren és Honda-házasság 1988-as első közös évében 16-ból 15 futamon nyert. 1989-ben, 1990-ben és 1991-ben is megnyerték a világbajnokságot, utóbbi három évben már szívómotorral.

1992 végén szálltak ki, majd 2000-ben – szívómotorral – tértek vissza. 2005-ig a BAR csapatot látták el, amelyet 2006-ban megvettek és 2008-ig gyári istállóként futottak, majd az év végén váratlanul távoztak a sorozatból. Utólag kiderült, rosszkor. 2009-ben autójukkal és Mercedes-motorral Jenson Button megnyerte a világbajnokságot a Brawn GP-nél.

Ráadásul 1988 után, 25 évet követően 2014-től újra lehet majd turbómotorokat használni az F1-ben.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.