Forma-1

Jé: egyesek jobban keresnek az NB1-ben, mint egy F1 pilóta!

Fernando-Alonso(210x140)(1).jpg (fernando alonso, )
Fernando-Alonso(210x140)(1).jpg (fernando alonso, )

A spanyol sportsajtó megszellőztette a Forma-1 versenyzőinek idei kereseti listáját. Bármilyen meglepő, kis hazánk labdarúgó iparában akadnak olyan játékosok, akik simán felférnének rá.

Fernando Alosno a Forma-1 március 17-i ausztráliai nyitányát megelőzően állítja, jobb lesz, mint tavaly volt. Nos, ha a vb címet még nem is garantálja senki, egy valamiben biztosan élen végez, mégpedig a fizetések ranglistáján. Jelenleg ugyanis a Ferrari spanyol pilótája a legjobban fizetett pilóta a maga 32 millió (cc. 9,5 milliárd forint) eurós éves keresetével.

Érdekesség, hogy a listán a háromszoros világbajnok Vettel csak negyedik helyen szerénykedik 25 millió euróval (4,1 milliárd forint), míg a Sergio Perez 9. helyével az utolsó “milliárdos”, és utána jelentős a szakadék..

Minket ez utóbbi lepett meg leginkább, hiszen igencsak furcsa dologra jöttünk rá. Ha összevetjük páldául a Forma-1 – mint sportág – a világ és Magyarország szórakoztató iparában elfoglalt helyét, nézettségét, mondjuk a magyar labdarúgással, akkor kissé ellentmondásos helyzetként megállapítható: a magyar pályákon játszó futball elitnek még, ha hívnák sem nem érné meg beülni a sereghajtó autók egyikébe.


Sutil és TorghelleFotó: AFP

Ne szaladjunk el a csúcsig, mondjuk a diósgyőri Rudolf Gergely állítólagos 500 ezer eurós jövedelméig, álljunk meg a hol játszó, hol nem Videotonos Torghelle Sanyinál. Utóbbi egyes információk szerint havi 20 ezer eurót (évi 240 ezer, cc. 71 millió forint) keres a Videoton labdarúgójaként, nem biztos, hogy cserélne mondjuk a 17. Sutillal és vállalná az F1 kockázatát…

Forma-1 kereseti lista:
1. Fernando Alonso (Ferrari)          9,5 milliárd Ft
2. Lewis Hamilton (Mercedes)        7,1 milliárd Ft
3. Jenson Button (McLaren)           4,7 milliárd Ft 
4. Sebastian Vettel (Red Bull)         4,1 milliárd Ft 
5. Mark Webber (Red Bull)              3,5 milliárd Ft 
Nico Rosberg (Mercedes)               3,5 milliárd Ft
7. Felipe Massa (Ferrari)                 2,97 milliárd Ft
8. Kimi Räikkönen (Lotus)                2,4 milliárd Ft 
9. Sergio Pérez (McLaren)              1,5 milliárd Ft
10. Romain Grosjean (Lotus)          297 millió Ft
11. Pastor Maldonado (Williams)     237 millió Ft
12. Nico Hülkenberg (Sauber)         148 millió Ft
Paul di Resta (Force India)              148 millió Ft
14. Daniel Ricciardo (Toro Rosso)  118 millió Ft
Jean-Éric Vergne (Toro Rosso)     118 millió Ft
16. Charles Pic (Caterham)             104 millió Ft 
17. Adrian Sutil (Force India)           60 millió Ft
Valtteri Bottas (Williams)                  60 millió Ft
Jules Bianchi (Marussia)                  60 millió Ft
20. Max Chilton (Marussia)              44,5 millió Ft
Giedo van der Garde (Caterham)    44,5 millió Ft
Esteban Gutiérrez (Sauber)            44,5 millió Ft

Ajánlott videó

Olvasói sztorik