Forma-1

Button gyors, Vettel visszafogott

jenson button (jenson button, )
jenson button (jenson button, )

A Forma-1-es teszt második napjának délelőttjén Jenson Button volt a leggyorsabb Barcelonában.

Az első nap az eső megkeserítette a versenyzők dolgát és ez nem volt másképp pénteken sem, most ráadásul egy kis szél tetézte a bajt. Ugyanakkor annak már jobban örültek az érintettek, hogy az idő a délelőtti szakasz végére folyamatosan javult, így az utolsó jó egy órában már a slick gumik is felkerültek az autókra.

A délelőtt során a 33 kört teljesítő Jenson Button volt a leggyorsabb a Pirelli közepes gumikeverékén, bő két tizedet adott a Force Indiával körözgető Adrian Sutilnak. Az ebédszünet előtti harmadik Nico Hülkenberg volt.

Fernando Alonso egyelőre inkább a mennyiségre fektette a hangsúlyt, 52 kört tett meg a Ferrarival, ekkora távolságra csak Romain Grosjean vállalkozott még. Sebastian Vettel egyelőre csendben tette a dolgát, mindössze 26 karikát tett meg és eszeveszett száguldozásba sem kezdett, bő öt másodperces hátránnyal ugyanis csak a 10. volt.

Kétszer egyébként piros zászlózni is kellett, egyszer Daniel Ricciardo, egyszer pedig Grosjean alatt állt meg az autó. Utóbbi miatt pár perccel korábban véget ért a délelőtti szakasz.

Eredmények – Forma-1-es teszt, Barcelona, 2. nap, délelőtt

1.  Jenson Button         McLaren         1m25.936s              33
2. Adrian Sutil Force India 1m26.152s + 0.216s 42
3. Nico Hulkenberg Sauber 1m27.246s + 1.310s 36
4. Nico Rosberg Mercedes 1m27.672s + 1.736s 50
5. Romain Grosjean Lotus 1m27.757s + 1.821s 52
6. Fernando Alonso Ferrari 1m27.878s + 1.942s 52
7. Pastor Maldonado Williams 1m29.132s + 3.196s 35
8. Daniel Ricciardo Toro Rosso 1m29.682s + 3.746s 40
9. Max Chilton Marussia 1m29.772s + 3.836s 39
10. Sebastian Vettel Red Bull 1m31.159s + 5.223s 26
11. Giedo van der Garde Caterham 1m39.036s + 13.100s 29

Ajánlott videó

Olvasói sztorik