Forma-1

Rosbergé az első nap Barcelonában

Nico Rosberg (nico rosberg, mercedes, )
Nico Rosberg (nico rosberg, mercedes, )

Február 19-től Barcelonában tesztelnek a Forma-1-es csapatok. Az első napon Nico Rosberg volt a leggyorsabb.

A február eleji jerezi teszthétvégét követően a Forma-1 csapatai átköltözte Barcelonába. A mai naptól a katalán fővárosban folytatódik a tesztelés, immár teljes mezőnnyel, hiszen egyrészt kedden délelőtt a Williams is bemutatta az FW35-re kersztelt, Renault motorral felszerelt konstrukcióját, másrészt Alonso, aki kihagyta Jerezt most beült az új Ferrariba.

A délutáni állás szerint a címvédő Sebastian Vettel csak a második leggyorsabb a barcelonai aszfaltcsíkon, hiszen Nico Rosberg 1:22.879-re szorította a leggyorsabb köridőt. Csak ők ketten tudtak bemenni 1:22 alá, míg a többiek jóval efölött teljesítenek.

Fernando Alonso eleinte 1:24-es időket autózott, a legutóbbi eredmények alapján viszont negyedik helyen áll. A spanyol egyébként jól meghajtja a Ferrarit, hiszen 40 perccel az edzés vége előtt már 89 megtett körnél tart.

Végül Nico Rosberg még javított is idején, 1:22.616-al zárt. Mögötte a második helyet Kimi Raikkönen szerezte meg, a harmadik pedig Fernando Alonso lett.

Forma-1, 2. teszthétvége, Barcelona:
A BEOSZTÁS
19.febr 20.febr 21.febr 22.febr
Red Bull Vettel ? ? ?
Ferrari Alonso Alonso Alonso Massa
McLaren Pérez Pérez Button Button
Lotus Räikkönen Räikkönen Grosjean Grosjean
Mercedes Rosberg Hamilton Rosberg Hamilton
Sauber Gutiérrez Hülkenberg Hülkenberg Gutiérrez
Force India Di Resta Di Resta Sutil Bianchi
Williams Maldonado Bottas Mindketten Mindketten
Toro Rosso Ricciardo ? ? ?
Caterham Pic Pic V. der Garde V. der Garde
Marussia Chilton ? ? ?

Ajánlott videó

Olvasói sztorik