Forma-1

Fogynak a helyek a Forma-1-ben

A brazil Luiz Razia lett a száguldó cirkuszban szereplő Marussia-Cosworth második pilótája.

Szerdán kora reggel jelentette be az orosz licensszel induló istálló, hogy a 23 esztendős brazilban találták meg Timo Glock utódját. Mivel a csapat korábban a brit Max Chiltont szerződtette, így a Marussia újoncpárossal vág neki a 2013-as évnek.

Luiz Razia az utóbbi időben a GP2-ben vitézkedett, az előző évben a végső győzelemre is esélyes volt, végül be kellett érnie egy ezüstéremmel. 2011-ben belekóstolhatott egy kicsit a Forma-1 világába, ugyanis tesztelt a Lotusnak.

„Az elmúlt két évben arra koncentráltam, hogy eleget fejlődjek, és azt hiszem, most már készen állok. Az előttem álló esztendő arról szól majd, hogy megháláljam azt a bizalmat, amit a csapattól kaptam” – mondta Razia.

Ezzel eldőlt, hogy már csak egyetlen kiadó hely van a száguldó cirkusz mezőnyében, méghozzá a Force India csapatánál. Ott egyelőre Paul di Resta az egyedüli igazolt pilóta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik