Forma-1

Meghökkentő színben pompázik a Red Bull

A tavalyihoz képest új színösszeállítású autót mutatott be vasárnap az angliai Milton Keynesben a Forma-1-ben a pilótáknál és a csapatoknál is címvédő Red Bull istálló.

Az RB9 névre keresztelt autó rengeteg színben pompázik, melyek közül főként az oldalt húzódó lila az újdonság, az orr továbbra is enyhén lekerekített, az új főszponzor logója – a csapat neve hivatalosan immár Infiniti Red Bull Racing – pedig nagyobb lett.

A pilótáknál címvédő és sorozatban negyedik vb-diadalára készülő német Sebastian Vettel közölte: hamarosan kiderül, hogy az új kocsi van-e annyira jó, mint amennyire jól kinéz.

“Az egy dolog, hogy eddig mit értünk el, de ismét egy hosszú és kemény év vár ránk. Nem gondolok a tavalyi sikerekre, hanem az új kihívásoknak akarok megfelelni” – mondta a címvédő.

A tervező Adrian Newey hozzátette, forradalmi autóról van szó számos új és letisztázott részlettel.

Az új Red Bull egyébként kedden, Jerezben debütál majd a tesztelés során, a volán mögött majd Vettel csapattársa, Mark Webber ül majd.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik