Forma-1

Vettel, Alonso és Schumi is segít a Hungaroring átalakításában

A Hungaroring Sport Zrt. vezetése a hét második felében dönt arról, hogy a mogyoródi Forma-1-es versenypálya átépítésére beadott három terv közül melyiket választja.

A cég hétfői közleményében Gyulay Zsolt elnök-vezérigazgató ugyanakkor annyit elárult, hogy a három verzióból kettő költséges, és a terepviszonyok miatt nehezen lenne megvalósítható.

„A kivitelezésre az idei szezon végétől 2014 július végéig tartó időszak áll majd rendelkezésre, és emellett meg kell oldanunk majd a pálya teljes újraaszfaltozását, a tízes bukótér felújítását és átalakítását, valamint a szegélykövek és a vízelvezető rendszerek cseréjét” – fogalmazott a sportvezető, hozzátéve, hogy a felújítás első részeként az idei főszezon kezdetére elkészítik az ambulancia új épületét.

Az átépítésre azért van szükség, mert a Forma-1 kereskedelmi jogait birtokló Bernie Ecclestone csak abban az esetben hosszabbítja meg a Magyar Nagydíj szerződését 2017-től 2021-ig, ha a mogyoródi pályát korszerűsítik. Az átalakításban az utóbbi években épült Forma-1-es pályákat tervező német Hermann Tilke is közreműködik majd, de Ecclestone szaktanácsadóként számít a világbajnoki címvédő Sebastian Vettelre, a kétszeres vb-győztes Fernando Alonsóra és a hétszeres bajnok Michael Schumacherre is.

A Hungaroring Sport Zrt. közleményéből az is kiderült, hogy az elmúlt húsz évben pályaigazgató Morvai Károly – aki 1986, azaz a megépülés óta dolgozott a létesítményben – nyugdíjba vonult, de tanácsadóként a továbbiakban is segíti a vezetőség munkáját.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik