Forma-1

Kubica kipróbálhat egy Mercedest

robert kubica (robert kubica, )
robert kubica (robert kubica, )

Egyelőre nincs olyan állapotban a lengyel autóversenyző, hogy újra Forma-1-es körülmények között gyakoroljon, de egy túraautóba beültetik a hétvégén.

Toto Wolff, a Mercedes új igazgatója azt nyilatkozta kedden, hogy Robert Kubica fizikailag még nem áll készen a Forma-1-re. Annak kapcsán mondta ezt a Williamstől érkező szakember, hogy a hétvégén lehetőséget kap majd a lengyel versenyző egy Mercedes túraautó kipróbálására.

Kubica persze már korábban sem bírt magával, most például tervben van, hogy egy Ford vagy egy Citroen volánja mögött európai raliversenyeken indul majd ebben az évben.

Az autosport.com azt írja, hogy a Mercit pénteken, Valenciában próbálja majd ki a lengyel.

„Ha azt látjuk rajta, hogy jól teljesít a versenyautóban, még mindenképp elvégzünk rajta különböző fizikai felméréseket, mielőtt Forma-1es autóba ültetjük. Ennek az ideje még nem jött el. Mindannyian szeretnénk őt F1-es autóban látni, de erről még korai beszélni. Szeretjük Robertet, különleges ember, örömmel adunk most neki lehetőséget. Ez lesz az első alkalom, hogy olyan autóban ül, amelyiknél kiemelten fontos a leszorítóerő, meglátjuk, mire megy” – így Toto Wolff.

Robert Kubica 2011. feburár 6-án szenvedett ralibalesetet, amelynek során életveszélyesen megsérült. A karját nagy bravúrral megmentették az orvosok. Tavaly év végén már ment egy raliautóval, nem is akárhogyan.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik