Forma-1

F-1: a Mercedes új embert igazolt

A Williams istálló hétfőn bejelentette, hogy ügyvezető igazgatója Totot Wolff azonnali hatállyal távozik és a Mercedesnél folytatja pályafutását.

Az azonnali hatály szakzsargon nem szokott barátságos elválást jelenteni. Ugyanakkor a csapat hivatalos közleménye azt sejteti, a Williams istálló és Toto Wolff között minden a legnagyobb rendben van, egyszerűen pillanatnyilag nagyobb szakmai kihívás a Mercedes istállót igazgatni.  A közlemény ugyanis kitér arra, hogy Wollf megtartja részesedését a Williamsnél. A gárda irányítása természetesen továbbra is Sir Frank Williams kezében marad.

„Szeretnék köszönetet mondani Totónak kemény munkájáért, odaadásáért és elkötelezettségéért. Ügyvezető igazgatóként ő volt a legfőbb támogatóm az elmúlt évben, számos versenyen helyettesített, amikor nem tudtam jelen lenni. Azonban egy olyan pozíciót, mint amilyet a Mercedes felajánlott neki, nem szoktak kétszer felajánlani. Nem fogom az útját állni. A Grove-ban viszont mindig nyitva állnak előtte az ajtók, viszont a pályán keményen ellenfelei leszünk. Az egész csapat nevében szeretnék sok szerencsét kívánni neki” – nyilatkozta a névadó tulajdonos.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Oncology department, Patient with cancer receiving chemotherapy in day hospital. 
Clinique Francheville 

BURGER/PHANIE
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.