Forma-1

Massa: Azt hittem, vége a karrieremnek

felipe massa (felipe massa, )
felipe massa (felipe massa, )

Felipe Massa, a Ferrari brazil pilótája a tavalyi szezon közepén úgy érezte, szögre akaszthatja a sisakját.

Massa, aki 2006 óta tagja a maranellói istállónak pocsékul kezdte az idényt, hiszen a szezonnyitón rögtön kiesett, és nyolc futam alatt mindössze háromszor tudott pontot szerezni, de akkor sem végzett a 6. helynél előrébb, miközben a csapattársa, Fernando Alonso négyszer állhatott a dobogóra, ebből kétszer a legmagasabb fokára.

Aztán Massa is elkezdte szállítani az eredményeket, a Brit Nagydíjon 4. lett, majd zsinórban az utolsó tíz hétvégén mindig pontokat tudott szerezni a Ferrarinak, Japánban és Brazíliában pedig dobogós lett. Sokáig úgy tűnt, a rossz szereplés miatt 2013-ban új társat kap Alonso, de az olaszok az idény második felét látva mégis hosszabbítottak Massával.

A Ferrari médiakonferenciáján a brazil versenyző elmondta, érezte, hogy mennie kell, de a pszichogusa sokat segített neki.

“Nem az autó változott, hanem én. Még ha az emberek 90 százaléka nem is hitt bennem, tudni kell, hogy egy rossz nap után, egy jó következik. Sokat gondolkoztam. Az is eszembe jutott, hogy vége, és az is, hogy nem maradok a Ferrarinál. Sok minden zajlott le a fejemben” – mondta Massa.

“Sok emberrel beszéltem, de egy profi sportpszichológussal is kapcsolatban álltam. Így képes voltam a változásra, a munkára. Most pedig már boldog vagyok. Amikor beszállsz az autóba élvezni akarod a versenyzést, és ezt csak úgy lehet, hogy kihozod magadból a maximumot.”

A Forma-1 2013-as szezonja március 17-én kezdődik Ausztráliában.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik