Forma-1

Elhunyt a korábbi Forma-1-es csapatvezető

72 évesen elhunyt Guido Forti, aki a kilencvenes években a nevével fémjelzett istálló főnöke volt a száguldó cirkuszban.

A Guido Forti irányította Forti csapat az alsóbb kategóriás sikereket követően 1995-ben jutott el az autósport királykategóriájába, ám rövid története során nem sok babér termett az istállónak. A Forti mindössze két szezont töltött el a Forma-1-ben számottevő siker nélkül, a csapat autói nem voltak versenyképesek az akkori mezőnyben.

Ezt követően a tehetős befektetőkkel bíró versenyzője, Pedro Diniz is elhagyta a csapatot, amely 1996-ban még próbált életben maradni, ám sikertelenül járt. Forti eladta a csapat tulajdonrészének 51 százalékát a Shannon Racingnek, ám a cég nem biztosította a beígért támogatást, így az istálló a szezon végén már ki sem tudott állni a versenyekre, 1997-ben pedig már el sem indult. A Forti egyetlen pontot sem szerzett a Forma-1-ben töltött ideje alatt.

Guido Forti ezt követően még szerepet vállalt az autósportban, csapatmenedzserként tevékenykedett a 2000-es évek elején az európai F3000-ben.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

15 May 2019, South Korea, Paju: South Korean flags described with wishes hang from a barbed wire fence on the South Korean side of the "common security zone" on the border with North Korea in the Demilitarized Zone (DMZ). Photo: Peter Gercke/dpa-Zentralbild/ZB
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.