Forma-1

F1: Nyomozás indul a Forma-1-es csapat ellen

hrt cosworth (hrt cosworth)
hrt cosworth (hrt cosworth)

A HRT csapat jelentős összegekkel tartozik egyik beszállítójának a Formtech Compositesnek. A Forma-1-es csapat kiskapukat keres, míg a cég nyomozást emleget.

A Formtech Composites szénszálas alkatrészeket gyártó cég és mint ilyen üzleti, beszállítói kapcsolatban állt a 2013-as rajtlistán már nem szereplő Forma-1-es istállóval, a HRT-vel. Az alig három évet megért HRT 58 futamon indult, de pontot nem szerzett fennállása alatt, ráadásul most gazdasági értelemben tovább szorul a hurok körülötte.

A Formtech Composites közleményényt adott ki, amiben azzal vádolják egykori megrendelőjüket, hogy kifizetetlen számlákat hagyott maga után – nem csak náluk. Ráadásul a spanyol kiscsapatot birtokló Thesan Capital befektetési csoport eközben átadta a csapat tulajdonjogát egy luxemburgi székhelyű alapnak, kizárólag azért, hogy ne vagy csak részben lehessen behajtani a tartozásokat.

A cég a közlemény végén kijelentette: “Nyomozást fogunk kezdeményezni a HRT és a Thesan Capiatal SL valódi részvényesi kapcsolatai után. Tudomásunkra jutott az is, hogy a HRT jelentős mennyiségű tartozást halmozott fel több beszállítójával szemben.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik