Forma-1

A Williams lecserélte Sennát

Valtteri Bottas (valtteri bottas, )
Valtteri Bottas (valtteri bottas, )

A finn Valtteri Bottas lesz a venezuelai Pastor Maldonado csapattársa a Williams istállónál a Forma-1-es autós gyorsasági világbajnokság 2013-as szezonjában.

A brit alakulat szerdán közölte, hogy a 2010 óta tesztpilótaként dolgozó, 23 éves Valtteri Bottas váltja Bruno Sennát, az idei Spanyol Nagydíjon diadalmaskodó Pastor Maldonado pedig immár harmadik szezonját kezdheti majd meg a csapatnál.

„Pastor és Valtteri személyében két fantasztikusan tehetséges versenyzővel vágunk neki a következő idénynek, s nagyon várjuk már a 2013-as évet” – idézte a Williams közleménye Frank Williamst, az istálló alapítóját és vezetőjét.

Maldonado 45 ponttal a világbajnoki pontverseny 15. helyén zárt az idén, megelőzve a 31 pontos Sennát. A Williams a konstruktőrök között nyolcadikként végzett.

A 2013-as pilótalista

Miután a Williams bejelentette, hogy Bottas veszi át Bruno Senna helyét, már csak öt hely van szabadon. Bár a HRT esetében meg kell jegyezni, hogy a csapat bejelentette pár hete, hogy a kínai Ma Qinghua az istálló teljes értékű versenyzője lesz, azonban az ő helye még nem tűnik betonbiztosnak, mivel a neve nincs rajta a hivatalos listákon.

Az F1-es pilótalista:

Red Bull:
Sebastian Vettel (német)
Mark Webber (ausztrál)

Ferrari:
Fernando Alonso (spanyol)
Felipe Massa (brazil)

McLaren:
Jenson Button (brit)
Sergio Perez (mexikói)

Lotus:
Kimi Räikkönen (finn)
?

Mercedes:
Lewis Hamilton (brit)
Nico Rosberg (német)

Sauber:
Nico Hülkenberg (német)
Esteban Gutierrez (mexikói)

Force India:
Paul di Resta (brit)
?

Williams:
Pastor Maldonado (venezuelai)
Valtteri Bottas (finn)

Toro Rosso:
Daniel Ricciardo (ausztrál)
Jean-Eric Vergne (francia)

Caterham:
Charles Pic (francia)
?

Marussia:
Timo Glock (német)
?

Hispania:
Pedro de la Rosa (spanyol)
?

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik