Forma-1
sebastian vettel (sebastian vettel, )

Vettel: Sokan piszkos trükkökkel próbálkoztak ellenem

Kálnoki Kis Attila
Kálnoki Kis Attila

rovatvezető. 2012. 11. 26. 06:53

Sebastian Vettel a Forma-1 legfiatalabb háromszoros világbajnoka. Győzelmével e téren pont hazájában előzte meg a legendás brazil Sennát , aki 29 évesen szerezte meg a harmadikat. A verseny utáni eufóriában így nyilatkozott a világbajnok.

“Ez volt a legnehezebb versenyem idén. Összevissza cikáznak a gondolatok a fejemben” – nyilatkozta Sebastian Vettel Brazil Nagydíj-győzelmét követően. “Nem volt jó érzés, amikor a rajt után rossz irányban álltam a pályán. Meg kell még néznem, mi is történt pontosan. Szerencsém volt, hogy senki nem talált el, de az autóm így is megsérült, veszítettünk a tempóból, különösen száraz körülmények között.”

Valóban, Vettel autójának  első szárnya a Bruno Sennával való találkozást, majd kipördülést követően instabillá vált és ezért folyamatosan vesztett a sebességéből.

Íme a rajt utáni ütközés, ahol már-már veszni látszott a világbajnoki cím

“Szerencsére újra elkezdett esni és ettől sokkal jobban éreztem magam. Azt is el kell mondani, a verseny alatt sokan próbálkoztak ellenünk mindenféle piszkos trükkel. Olyanokkal, amelyek túlmennek a sportszerűség határán, és amelyek a mi értékrendünkbe nem férnek bele. A Ferrari Massát például egyértelműen fékként használta.”

Végezetül a világbajnok mindenkinek köszönetet mondott: “Egyetlen ember munkáját sem lehet csak úgy kiemelni. Egy csapatot alkotunk, ahol mindenki a másikért és nem ellene dolgozik. Erre nagyon büszke vagyok és szeretnék mindenkinek köszönetet mondani. Hihetetlen számomra, hogy ugyanúgy három győzelemmel állok, mint legnagyobb példaképem, Ayrton Senna. A célba érés után sírtam és egyszerűen nem tudom szavakkal kifejezni az érzéseimet.”

Christian Horner csapatfőnök állítása szerint éppen 15 évet öregedett a verseny alatt: “Hatalmas kő esett le a szívemről, miután leintették a futamot. Eseménydús volt a rajt, Sebastian rögtön megforgott. Aztán jött az eső, a rádió bedöglött és nem igazán tudtunk kommunikálni vele.”

A világbajnokság végeredménye:
NÉV GYŐZ. DOB. PONTSZ. PONT
1 Sebastian Vettel 5 10 17 281
2 Fernando Alonso 3 13 18 278
3 Kimi Räikkönen 1 7 19 207
4 Lewis Hamilton 4 7 14 190
5 Jenson Button 3 6 14 188
6 Mark Webber 2 4 15 179
7 Felipe Massa 2 14 122
8 Romain Grosjean 3 10 96
9 Nico Rosberg 1 2 10 93
10 Sergio Pérez 3 7 66
11 Nico Hülkenberg 11 63
12 Kobajasi Kamui 1 9 60
13 Michael Schumacher 1 8 49
14 Paul di Resta 9 46
15 Pastor Maldonado 1 1 5 45
16 Bruno Senna 10 31
17 Jean-Éric Vergne 4 16
18 Daniel Ricciardo 6 10
KONSTRUKTŐRÖK
1 Red Bull-Renault 460
2 Ferrari 400
3 McLaren-Mercedes 378
4 Lotus-Renault 303
5 Mercedes 142
6 Sauber-Ferrari 126
7 Force India-Mercedes 109
8 Williams-Renault 76
9 Toro Rosso-Ferrari 26
vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.