Forma-1

Hamilton-Button első sor Brazíliában

lewis hamilton (lewis hamilton)
lewis hamilton (lewis hamilton)

Nem a vb-címért versenyző Vettel és Alonso, hanem a két McLaren uralta az interlagosi Forma-1-es időmérő edzést. Fokozódnak az izgalmak.

Nagyon nehéz helyzetben van Fernando Alonso, ugyanis a Ferrari versenyzője nemcsak 13 pontos hátrányból várja a vasárnapi Brazil Nagydíjat Sebastian Vettel mögött, hanem négyhelynyi távolságból is.

Ugyanis esélye sem volt jó eredményt elérnie az interlagosi időmérőn, szerencséjére viszont Vettel sem volt túl acélos a tréningen. Az edzés előtt kicsit esett az eső, ami valamivel megnehezítette a csapatok dolgát.

Az első szakaszban kísérleteztek is a gumikkal, ebből Hamilton jött ki a legjobban, ő nyerte meg az etapot, Vettel ekkor az 5. helyen állt, Alonso pedig a 10. pozícióban. Romain Grosjean nekiment Pedro de La Rosának, és aztán hiába javították meg járgányát, nem tudott beférni a következő szakaszba a Lotusszal. Kiesett még Petrov, Kovalainen, Glock, Pic, Karthikeyan és de la Rosa is.

A második szakaszban már a Red Bullok is megmutatták erejüket, de meglepő módon a Force Indiák is jól nyomták. A Q2-t a világbajnok nyerte, Hamilton, Button, Webber és Raikkönen követte őt, kiesett viszont Michael Schumacher, Di Resta, Senna, Kobajasi, Ricciardo és Vergne.

Az utolsó etapban természetesen a végén dőlt el minden, amikor még mindenkinek maradt egy köre. Ekkor is a hétvégét uraló McLarenek voltak erejük teljében, győzött Hamilton, mögé az utolsó pillanatban bejött csapattársa, Jenson Button.

Mark Webber szépen teljesített, a harmadik helyről indulhat, Vettel csak a 4. lett, Alonso pedig csupán a 8. pozíciót szerezte meg. Maldonado és Massa lehet főszereplő a vasárnapi rajtnál.

Eredmény – Brazil Nagydíj, időmérő edzés:
1. Lewis Hamilton
2. Jenson Button
3. Mark Webber
4. Sebastian Vettel
5. Felipe Massa
6. Pastor Maldonado
7. Nico Hülkenberg
8. Fernando Alonso
9. Kimi Räikkönen
10. Nico Rosberg
11. Paul di Resta
12. Bruno Senna
13. Sergio Perez
14. Michael Schumacher
15. Kobajasi Kamui
16. Daniel Ricciardo
17. Jean-Eric Vergne
18. Romain Grosjean
19. Vitalij Petrov
20. Heikki Kovalainen
21. Timo Glock
22. Charles Pic
23. Narain Karthikeyan
24. Pedro de la Rosa

Ajánlott videó

Olvasói sztorik