Forma-1

Hamilton: Emelt fővel távozom

lewis hamilton, michael schumacher (michael schumacher, lewis hamilton, )
lewis hamilton, michael schumacher (michael schumacher, lewis hamilton, )

Az utolsó Brazil Nagydíj előtt az angol pilóta összegzést végzett: idén eddig négy versenyt nyert és úgy érzi ennél többet nem tudott kihozni a McLaren Mercedesekből.

Szeptember 28-án vált hivatalossá, hogy Lewis Hamilton átigazol a Mercedeshez. Azóta nem állt dobogón az angol pilóta, de az austini Amerikai Nagydíjon végre remek versenyzéssel győzni tudott. Idén immár negyedszer, hiszen a kanadai, a magyar és az olasz nagydíjakon is ő állhatott a pódium közepén.

“Ezért dolgoztam, és sokkal több ilyen sikerünk lehetett volna az ismert problémák nélkül” – mondta Hamilton.  “Imádtam, hogy nyomhatom és levadászhatom Vettelt. Jó volt látni, hogy nyomás alatt hibázgat. Ennél magasabbra nem juthatok, úgyhogy emelt fővel távozom. Megvan az utolsó győzelem, amit akartam: természetesen remélem, hogy Brazíliában is lesz esélyünk a győzelemre, de Austinban a jó időben történtek jó dolgok a lehető legjobb körülmények között. Akármi történik, én már a csúcson fejezem itt be, mert megnyertem ezt a futamot.”

Kérdés persze, jól döntött-e Hamilton, amikor elfogadta a Mercedes ajánlatát. A jelenlegi állás szerint nem lesz kiemelt pilóta Rosberg mellett, másrészt elég csak a világbajnokság konstruktőri állására tekinteni, ahol a Mclaren a 3., míg a Mercedes az 5. És ehhez illik hozzávenni azt is, hogy a Mercedes öt futam óta egyetlen pontot sem szerzett….

Ajánlott videó

Olvasói sztorik