Forma-1

Vettel maradt a topon Texasban

sebastian vettel (sebastian vettel, red bull)
sebastian vettel (sebastian vettel, red bull)

A címvédő ugyan technikai gondokkal küzdött a második szabadedzésen, de így is a leggyorsabb tudott lenni az Egyesült Államokban.

Amint arról írtunk, Sebastian Vettel nyerte az első szabadedzést a debütáló austini pályán. A Red Bull német pilótája a második tréningen is a leggyorsabbnak bizonyult, azonban korántsem volt ez egy sima menet a címvédő számára.

Vettel még csak három kört tett meg a második szabadedzésen, amikor vissza kellett térnie a bokszba, mert szivárgott a folyadék a versenygépéből. A szervizelés miatt kevesebbet ment, mint közvetlen riválisai, azonban így is erőt fitogtatott, 1:37.718-as idejét megközelíteni sem tudta nagyon senki. A második leggyorsabb a csapattársa, Mark Webber volt, de ő is bő hét tizeddel volt lassabb Vettelnél.

Fernando Alonso lett a harmadik, ő csak egy hajszállal maradt el Webber idejétől.

Az izgalmakat a két Caterham szolgáltatta az este folyamán, Vitalij Petrov Romain Grosjeannal, Heikki Kovalainen pedig Jean-Éric Vergne-el került közelebbi ismertségbe.

Eredmények – Forma-1, Amerikai Nagydíj, 2. szabadedzés
 1. Sebastian Vettel      Red Bull-Renault      1m37.718             17
 2. Mark Webber           Red Bull-Renault      1m38.475s  + 0.757   36
 3. Fernando Alonso       Ferrari               1m38.483s  + 0.765   35
 4. Lewis Hamilton        McLaren-Mercedes      1m38.748s  + 1.030   31
 5. Jenson Button         McLaren-Mercedes      1m38.786s  + 1.068   32
 6. Felipe Massa          Ferrari               1m39.029s  + 1.311   33
 7. Nico Rosberg          Mercedes              1m39.448s  + 1.730   32
 8. Bruno Senna           Williams-Renault      1m39.531s  + 1.813   38
 9. Kamuji Kobajasi       Sauber-Ferrari        1m39.653s  + 1.935   36
10. Michael Schumacher    Mercedes              1m40.115s  + 2.397   30
11. Kimi Raikkönen        Lotus-Renault         1m40.166s  + 2.448   32
12. Pastor Maldonado      Williams-Renault      1m40.230s  + 2.512   35
13. Romain Grosjean       Lotus-Renault         1m40.2$6s  + 2.568   32
14. Sergio Perez          Sauber-Ferrari        1m40.326s  + 2.608   35
15. Daniel Ricciardo      Toro Rosso-Ferrari    1m40.435s  + 2.717   30
16. Jean-Eric Vergne      Toro Rosso-Ferrari    1m40.516s  + 2.798   32
17. Nico Hülkenberg       Force India-Mercedes  1m40.700s  + 2.982   34
18. Paul di Resta         Force India-Mercedes  1m41.430s  + 3.712   35
19. Heikki Kovalainen     Caterham-Renault      1m42.476s  + 4.758   38
20. Timo Glock            Marussia-Cosworth     1m42.652s  + 4.934   33
21. Vitaly Petrov         Caterham-Renault      1m42.846s  + 5.128   38
22. Charles Pic           Marussia-Cosworth     1m43.538s  + 5.820   38
23. Pedro de la Rosa      HRT-Cosworth          1m44.453s  + 6.735   16
24. Narain Karthikeyan    HRT-Cosworth          1m45.114s  + 7.396   20

Ajánlott videó

Olvasói sztorik