Forma-1
sebastian vettel (sebastian vettel, )

Ismét középpontban a Red Bull

Futó Csaba
Futó Csaba

újságíró. 2012. 11. 08. 07:56

A Red Bull Racing Team szinte minden futamon előáll valami meglepetéssel. Abu-Dzabiban az orrkúpjuk szolgáltatott témát.

Amint arról vasárnap mi is írtunk, az igencsak izgalmasra sikerült Abu-Dzabi Nagydíjon a finn Kimi Raikkönen haladt át elsőnek a célvonalon, így év eleji visszatérése óta először tudott futamot nyerni. A dobogó másik két fokára a világbajnoki címért küzdő Fernando Alonso és Sebastian Vettel állhatott fel, utóbbi ráadásul a bokszutcából rajtolt egy időmérőn elkövetett baki miatt.

Noha a két biztonsági autós időszak miatt többen is azt hangoztatják, az égiek Vettel kezére játszottak vasárnap, a címvédőnek azért nem volt olyan könnyű dolga a versenyen, példának okáért már a futam korai szakaszában ki kellett állnia a bokszba, mert megsérült az első szárnya. A 14. körben annak rendje és módja szerint ki is ment szervízelni, majd újra visszaállt a mezőny végére, hogy megkezdje a felzárkózást.

Az említett bokszkiállás ugyanakkor újabb beszédtémát adott a száguldó cirkusz szerelmeseinek, ugyanis az orrkúp cseréről készült felvételen jól látszik, hogy az említett elem rugalmas, mozog. Most már csak az kérdés, hogy az RB8-as orrkúpja gumiból van, ami szabálytalannak minősül, avagy Adrian Newey, a Red Bull fejlesztőzsenije rukkolt elő ismét valamivel.

Videó – Az alábbi videó került most a középpontba:

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Fotó: Marjai János / 24.hu
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.