lewis hamilton (lewis hamilton)
Forma-1

Megint a McLarenek voltak a legjobbak

Az Abu-Dhabi Nagydíj harmadik szabadedzését is Lewis Hamilton nyerte meg, Jenson Button és Sebastian Vettel előtt.

A brit, aki az idény végén a Mercedeshez távozik, a pénteki első gyakorláson tudta a leggyorsabb kört autózni, majd délután már a Red Bullé volt a terep, hiszen Sebastian Vettel végzett az első helyen.

Az időmérő előtti utolsó edzésen előbb Kobajasi, majd Raikkönen urgott az élre, de ekkor még a nagyágyúk sehol sem voltak. Amikor már belelendültek a csapatok, a McLaren mindent megtett azért, hogy ráijesszen a címvédőre, és ez sikerült is nekik, hiszen Hamilton megfutotta a leggyorsabb kört.

A McLarenek mögött szépen araszolt felfelé Alonso, Vettel viszont a boxból figyelte az eseményeket, az autóját pedig a szerelők bütykölték nagy erővel.

Amikor kijött végre az aszfaltcsíkra – 3 perccel a leintés előtt -, két kört teljesített, de ez is elég volt ahhoz, hogy Hamilton és Button mögé beérkezzen. A negyedik Mark Webber lett, míg Fernando Alonso csak a nyolcadik legjobb időt érte el.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.