Forma-1
mark webber (mark webber)

Skandallum az Indiai Nagydíj sajtótájékoztatóján

Kálnoki Kis Attila
Kálnoki Kis Attila

rovatvezető. 2012. 10. 30. 07:09

Mark Webber egyszer csak felpattant és elviharzott a Sebastian Vettel győzelmét hozó versenyt követő kötelező eseményről.

Mark Webber harmadik helyen zárt az Indiai Nagydíjon. Annyira nem volt boldog, hiszen nem elég, hogy csapattársa Vettel mögé szorult, KERS-gondok miatt Fernando Alonso is megelőzte. Meglehet ezért történt, hogy a futamot követő hivatalos sajtótájékoztatón az ausztrál pilóta fejét csóválva és látható ingerültséggel egyszer csak felállt és se szó, se beszéd, elhagyta a helyszínt. Ezt ugye nem szabad. A pilótáknak kötelező részt venni a sajtóeseményen.

Webbernél – miután egyetlen kérdést sem kapott addig – akkor szakadt el a  cérna, amikor a Bild újságírója nekiszegezte a kérdést Alonsonak és Vettelnek: “van-e olyan dolog, amit meg szeretnének szerezni egymástól?”.

A szerencsétlen kérdésre a két világbajnok elkezdett viccelődni egymással Alonso sapkáján, amiből Webbernek elege lett. Hogy lesz-e következménye az esetnek, azt egyelőre nem tudni. Minden a szabályok értelmében Webbert a protokoll megsértése címén meg is büntethetik, ettől függetlenül többen is védelmükbe vették az ausztrált.

A sajtófőnök, Matteo Bonciani az eset után közölte, Webber elnézést kért: “Azt mondta, nem kellett volna így tennie. Talán nem tetszettek neki a teremben elhangzó kérdések. Bocsánatot kért, amit én el is fogadtam. Egy ilyen feszült pillanatban bárkivel előfordulhat, hogy nem megfelelően reagál.”

Webbert a Red Bull tanácsadójaként dolgozó Helmut Marko, a Red Bull tanácsadója érdekesebb magyarázatot adott: “Mark egy korai járattal repült el a helyszínről, és már késésben volt” – mondta a német Bild kérdésére. “Azért állt fel, mert az utolsó kérdés nem neki szólt.”

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

LEAGUE CITY , TX - MAY 20: Residents attend a prayer vigil to remember the victims from the Santa Fe High School shooting at Walter Hall Park on May 20, 2018 in League City, Texas. Last Friday, 17-year-old student Dimitrios Pagourtzis entered the school with a shotgun and a pistol and opened fire, killing 10 people.   Scott Olson/Getty Images/AFP
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.